Belföld
Lendvai: a Fidesz elnöke folytatja a radikalizálás politikáját
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke folytatja a "radikalizálás politikáját" azzal, hogy beszédet mond március 15-én. Errõl Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetõje beszélt szerdán, a közszolgálati televízió Nap-kelte címû mûsorában. Amit Orbán Viktor csinál - folytatta Lendvai Ildikó -, azt borzasztó nehéz békés, megnyugtató, progresszív, az ország jövõjét szolgáló politikának nevezni, ez egy tudatosan a stabilitás ellen törõ, tudatosan a négyéves ciklust megkérdõjelezõ politika. Hangsúlyozta: nem az utcai nagygyûlésekkel és nem a törvényes keretek között megtartott utcai demonstrációkkal van probléma, hanem azzal, ha egy politikus úgy viselkedik, mintha "Felhõkakukkvárban" élne.
Lendvai Ildikó kiemelte: az utcai politizálás nem egyenlõ az "útszéli" politizálással.
"Mintha nem tudná pontosan, hogy ha õ (...) a terror házai fõpróba után március 15-én megint abban a hangulatban, amit már megágyazott a kormány elkergetésére vonatkozó többszörös felszólítással, politikai beszédet mond", az a demokrácia és a puccs határán van - fogalmazott a szocialista politikus.
Az MSZP hétvégi kongresszusáról szólva a frakcióvezetõ elmondta: az elnökségi tagsági posztokért igazi verseny várható. Az ország igazságosabbá tételére, megújítására kell a hangsúlyt helyeznie a kongresszusnak, és vita abban lesz, hogy ezt hogyan kell és milyen tempóban végrehajtani.
A pártelnök-jelöltrõl elmondta: a kormányfõnek csapatjátékosnak, nem pedig egy "feladatkiosztó" pártvezetõnek kell lennie. "Ezt a pártot nem lehet egyszemélyi diktatúrával, militáns módon vezetni és nincs is Gyurcsány Ferencnek ilyen szándéka" - fogalmazott Lendvai Ildikó.
Hozzátette: alapszabályi kérdésekben komoly vitákat vár, és valódi vitakérdés lesz az is, hogyan tud a párt "élõ" kapcsolatot fenntartani a nem párttag választókkal két választás között is.

(MTI)