Belföld
Szmog stop: biciklis tüntetés Budapesten az élhetőbb városért
Nyolc civil szervezet összefogásával tartottak biciklis felvonulást Budapesten a levegőszennyezés ellen; a szervezők petíciót adtak át Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek. Az Astoriától a Deák Ferenc tér érintésével a Városháza térig tartó biciklis felvonulással arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a károsanyag-határértékek már elavultak, tehát ezek változtatásra szorulnak. Szükséges továbbá a dugódíj bevezetése, a teherforgalom korlátozása és a szmogrendelet szigorítása.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az egészségügyi tárca bevonásával még ebben az évben elkészíti azt a jogszabály-módosítást, amely bevezeti a szálló porra vonatkozó (PM10) küszöbértéket - mondta Hagyó Miklós, aki ezzel a környezetvédők azon észrevételére reflektált, amely szerint a városi légszennyezettség egyik nagy problémája, hogy nincs meghatározva a finom por (mikropor) határértéke. A főváros úgynevezett zöld zóna létrehozását is kezdeményezi, melynek részeként az eddigi teherforgalmi korlátozások mellett egy matricás rendszer segítségével különböztetnék meg az autókat. Ez azt jelenti, hogy a történelmi belső városrészekbe a legszennyezőbb gépjárművek egyáltalán nem hajthatnának be.
(MTI)

