Nemzetközi elfogatóparancs egy volt erzsébetvárosi képviselő ellen

Nemzetközi és európai elfogatóparancsot adott ki a FÅ‘városi Bíróság egy volt erzsébetvárosi önkormányzati képviselÅ‘, Czibula Csaba ellen - közölte a Központi Nyomozó FÅ‘ügyészség vezetÅ‘je szerdán. A volt képviselÅ‘t a Hunvald György polgármester és társai ellen folyó ingatlanügyben keresi a hatóság. A fÅ‘ügyészség gyanúja szerint a férfi az önkormányzat gazdasági bizottságának tagjaként 2003-2004-ben több millió forintot kapott, hogy - a hivatali kötelességét megszegve - a gazdasági bizottságban és a képviselÅ‘-testületben egyes VII. kerületi ingatlanoknak a Gál György akkori bizottsági elnök által elÅ‘terjesztett módon és értéken történÅ‘ értékesítését támogassa.

 

A képviselÅ‘ a vesztegetési pénzt a fÅ‘ügyészség szerint részben közvetlenül az ügyben érintett vállalkozótól, részben pedig Gál GyörgytÅ‘l vette át.

 

A fÅ‘ügyészség szerint Czibula Csabával szemben hivatalos személy által, fontosabb ügyben, kötelességszegéssel, folytatólagosan elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja merült fel. A bűncselekmény miatt azonban a fÅ‘ügyészség nem tudta a volt képviselÅ‘t gyanúsítottként kihallgatni, mivel közvetlenül Gál György 2008. november végén történt Å‘rizetbe vételét követÅ‘en az eljárás elÅ‘l megszökött és elÅ‘bb Horvátországban, a Vir szigetén lévÅ‘ nyaralójában bujkált, majd onnan Mexikóba ment.

 

A fÅ‘ügyészség ezért kérte a bíróságtól az elfogatóparancs kiadását, amit a bíróság november 5-én meg is tett.

 

A Központi Nyomozó FÅ‘ügyészség különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt nyomoz az erzsébetvárosi ingatlanügyben.

 

A kerület szocialista polgármesterét, Hunvald Györgyöt - aki február 12-e óta van elÅ‘zetes letartóztatásban - tucatnyi tényállás kapcsán többek között hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsítja a fÅ‘ügyészség, amelyeket bűnszervezetben követett el, így a gyanúsításban foglalt bűncselekményekért a törvény szerint akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható.

 

(MTI)