Frissült
Videó
2025. március 3., hétfő 14:42

Navracsics Tibor: a helyi önazonosság védelme a közösségnek ad eszközöket

A helyi önazonosság védelméről szóló törvény azt fogja szolgálni, hogy ha a közösség úgy érzi, már nem tud több beköltözőt befogadni, tehessen az alkotmányos rendnek megfelelő lépéseket ennek megakadályozására - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a főpolgármester és a kerületi polgármesterek részvételével tartott hétfői konzultáción.

Konzultáció a helyi önazonosság védelméről szóló törvényről Budapesten
Budapest, 2025. március 3. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter (k) beszél, mellette Láng Zsolt, a Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos (j) és Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának főispánja (b) a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslat kapcsán tartott közösségi értékvédelmi konzultáción a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumban 2025. március 3-án. MTI/Balogh Zoltán

Navracsics Tibor a helyi önazonosság védelméről szóló törvényről tartott konzultáción visszautasította, hogy bármely népcsoport kizárása lenne a javaslat célja. Mint mondta, aki az adott településen él, az eleve mentességet élvez a későbbi korlátozás alól.

A miniszter azt mondta, a törvényjavaslatnak van olyan változata, amely a kistelepüléseket célozza és nem lennének a szabályozás tárgyai a megyei jog városok és a főváros, de van olyan elképzelés is, amely Budapestet és a megyei jogú városokat is bevenné a szabályozásba, ezért várja a főpolgármester és a kerületi polgármesterek véleményét.

A törvényjavaslatnak legkésőbb a március 10-ei héten az Országgyűlés elé kell kerülnie - közölte Navracsics Tibor.

A miniszter Budapesttel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős kiköltözési hullám tapasztalható, és a fővárosból kiköltözők elsősorban az agglomeráció településeire költöznek. Az agglomerációba költözők "visszajárnak" dolgozni, iskolába, terhelik a közlekedési infrastruktúrát

- tette hozzá.

A lehetséges jogi szabályozás céljának azt nevezte, hogy ha egy közösség úgy gondolja, valamilyen intézkedéssel "szűrni akarja" a beköltözőket, kapjon ehhez a jogállamisággal összehangolt eszközöket.

Elmondta, ilyen eszköz lenne az ingatlanszerzés kizárása, a helyben lakók elővásárlási jogának általánossá tétele, az ingatlanszerzés és lakcímlétesítés feltételhez kötése és helyi adók bevezetése.

Hozzátette, a tervezet szerint ha az ingatlanárak csökkennének az intézkedés miatt, kártalanításért lehetne az önkormányzathoz fordulni. Ezeket az eszközöket az önkormányzatok szabadon alkalmazhatnák.

Az ingatlanszerzéshez az önkormányzat előírhatná a közösség önazonossága, hagyománya szempontjából releváns kötelezettség teljesítését, és amennyiben elérik az önkormányzat által meghatározott létszámot, el lehetne rendelni a bejelentkezés tiltását.

Az adózást legfeljebb tíz évre lehetne bevezetni úgy, hogy az adó mértéke csökkenjen. A sarkalatos törvény rögzítené a szabályozás alóli mentességeket is.

Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta: a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége törekszik majd arra, hogy tagjai egységes álláspontot alakítsanak ki. Szerinte azonban muszáj szélesebb összefüggéseiben nézni a javaslatot, ugyanis - tette hozzá - jelenleg az önkormányzatoknak nincsenek eszközeik ahhoz, hogy megakadályozzák például egy lakópark vagy egy vegyi üzem létesítését, esetleg egy kiemelt nemzetgazdasági beruházást. Az önkormányzatok a tervezet szerint csupán "más emberekkel szemben" kapnának eszközöket - hangoztatta.

Konzultáció a helyi önazonosság védelméről szóló törvényről Budapesten
Budapest, 2025. március 3. Karácsony Gergely főpolgármester beszél a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslat kapcsán tartott közösségi értékvédelmi konzultáción a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumban 2025. március 3-án. MTI/Balogh Zoltán

Karácsony Gergely közölte: természetesen vannak olyan települések, amelyek a legszívesebben kitennék a "megtelt" táblát, és amellett érvelt, hogy ezt meg is tehessék, és legyen meg a tervezett szabályozás adta lehetőség Budapesten is. Ugyanakkor szerinte a tervezet a probléma egészét nem oldja meg, azt, hogy az önkormányzatokat megfosztották azoktól az eszközöktől, amelyekkel ténylegesen meg tudnák védeni a település önrendelkezését, el tudnák érni stratégiai céljaikat.

A legtöbb ilyen eszközt az elmúlt időszakban elvesztették az önkormányzatok, ha egyáltalán volt nekik. Önmagában az, hogy magánszemélyek letelepedését az önkormányzat meg tudja akadályozni, lehet hasznos eszköz, de a többi problémát nem oldja meg

- fejtette ki a főpolgármester.

Sára Botond, Budapest főispánja azt emelte ki, hogy míg a külső kerületeket a beköltözés érinti, a belsőket a kiköltözés. Mindez felveti, hogy kerületenként vagy fővárosi szinten érdemes megadni a tervezetben a lehetőségeket. Véleménye szerint az eltérő problémák, élethelyzetek miatt érdemes lenne ezt kerületenként megadni.

Konzultáció a helyi önazonosság védelméről szóló törvényről Budapesten
Minister of Public Administration and Regional Development Tibor Navracsics (R) speaks during a consultation concerning a draft law protecting the identity of local communities as government commisssioner in charge of the complex development of the Central Hungarian Eceonomic Development Zone Zsolt Lang (2ND L) and head of the governement office of Budapest Botond Sara (L) look on in Budapest 3 March 2025. (MTI/Zoltan Balogh)

Navracsics Tibor hangsúlyozta, azért van jelenleg két változata a tervezetnek, mert érzik, hogy Budapest esete egészen speciális. Az önkormányzati vezetők pedig elmondhatják véleményüket, szerintük egyáltalán alkalmazható-e ez a főváros esetében.

Bese Ferenc (független), a XXIII. kerület polgármestere helyi szabályozást tartana kívánatosnak; fontos lépésnek nevezte a tervezetet a helyi közösségek védelméért.

Szabados Ákos (független) XX. kerületi polgármester szerint a tervezet nem a főváros kisebb-nagyobb bajainak kezelésére szolgál, hanem egészen más tartalmú, a kistelepüléseknek jó és bizonyos kiemelt régióknak. Úgy vélekedett, el kellene "engedni a lehetőséget", és nem kellene a törvény hatálya alá tartoznia a fővárosnak és a kerületeknek.

Baranyi Krisztina (Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület) IX. kerületi polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezet célja a letelepedések korlátozása, ugyanakkor Budapesten a cél, hogy minél többen költözzenek be a városba. A majdani törvényből szerinte is ki kellene hagyni Budapestet.

Borbély Lénárd (Közösen Csepelért Polgári Egyesület - Borbély Lénárd Csapata) Csepel polgármestere szerint a XXI. kerület esetében nem releváns a törvénytervezet. Csepel szeretettel vár mindenkit - jelentette ki.


Borítókép: Budapest, 2025. március 3. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter (k) beszél, mellette Láng Zsolt, a Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos (j) és Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának főispánja (b) a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslat kapcsán tartott közösségi értékvédelmi konzultáción a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumban 2025. március 3-án. MTI/Balogh Zoltán

Navracsics Tibor
közigazgatás
önkormányzatok
városfejlesztés
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!