2025. november 14., péntek 7:28

NAV: szeptemberben 123 ezren érvényesítették a csed, a gyed és az örökbefogadási díj kedvezményét

Az idei év júliusától vált szja-mentessé a csecsemőgondozási (csed), a gyermekgondozási (gyed) és az örökbefogadói díj. A könnyítés szeptemberben több mint 123 ezer magánszemélynél összesen 46,2 milliárd forintot is meghaladó adóalap-kedvezményt jelentett, ők 7 milliárd forinttal kevesebb szja-t fizettek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint könnyebbséget jelent az is, hogy a kedvezményt nem kell kérni, a folyósító, például az államkincstár a kifizetéskor automatikusan figyelembe veszi, ráadásul, ha valaki egyszerre többféle ellátást is kap, a kedvezmény mindegyikre jár.

A csed és az örökbefogadói díj után semmilyen közterhet nem kell fizetni, a gyed után 10 százalék nyugdíjjárulékot, ám ebből - adóelőleg-nyilatkozattal - a családi járulékkedvezmény érvényesíthető - tették hozzá.

A kedvezményt a négy-, illetve a három gyermeket nevelő anyák kedvezményét követően, de a többi (a 25 év alatti fiatalok, a 30 év alatti anyák, a személyi, az első házasok, illetve a családi) kedvezményt megelőzően lehet érvényesíteni - írták.

Kiemelték, hogy júliustól a gyermeket nevelő családokat számos intézkedés segíti: a csed, a gyed és örökbefogadói díj szja-mentessége mellett a családi adókedvezmény 50 százalékkal emelkedett.

Október 1-től a háromgyerekes édesanyák teljes szja-mentességet kaptak a munkával megszerzett jövedelmeikre, januártól lépcsőzetesen indul a kétgyerekes édesanyák szja-mentessége, először a 40 év alattiakkal, és a 30 év alatti, egy gyermekes édesanyák teljes fizetése is adómentessé válik.

Szintén januártól esedékes a családi adókedvezmény második 50 százalékos emelése - áll a közleményben.

NAV
támogatás
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!

Jónak lenni jó! 2025

Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!

 

Az adományvonal száma: 1358

 

A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.