A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye (1. rész)
Budapest, 2024. szeptember 9., hétfő (OS) - Nagy Márton a magyar tulajdonú kkv-k megerősítését hangsúlyozta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara üzleti rendezvényén
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter részt vett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) üzleti rendezvényén. A tárcavezető előadásában hangsúlyozta: a válságokkal sújtott világgazdasági helyzetben az együttműködés és a partnerség felértékelődik. Az MKIK a kormány kiemelt partnere, amely képes becsatornázni a vállalkozók és a vállalatok meglátásait, igényeit, így azonnali jelzőrendszerként is működik. Erős vállalati szektor nélkül nincs erős gazdaság és nincs társadalmi felzárkózás sem. Ezért mindent meg kell tenni a hazai kkv-k versenyképességének növelése és további megerősítése érdekében. Nagy Márton kiemelte, nehéz éveken vagyunk túl, miközben továbbra is háború zajlik a szomszédunkban, ráadásul – elsősorban a német gazdaság gyengélkedése miatt – a külső kereslet is kedvezőtlenebb. Ellenállóbbnak és kreatívabbnak kell lenni, új gazdaságpolitikára van szükség, amelyben 4-5 lépéssel előre gondolkodunk a tervezés során, miközben a forrásokat célzottan használjuk fel. Ebben az új és autonóm gazdaságpolitikai korszakban kiemelt prioritást kapnak a hazai, magyar tulajdonú kkv-k, így erre a területre kell koncentrálni a forrásokat és kormányzati eszközöket. A magyar kkv-k felé kell fordulni, ezt szolgálja a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül hamarosan felállításra kerülő új államtitkárság is. Kiadó: Nemzetgazdasági Minisztérium ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.