A Demokratikus Koalíció közleménye (4. rész)
Budapest, 2024. október 1., kedd (OS) - Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor a legocsmányabb történelmi árulást követi el
„Azzal vádolom Orbán Viktort, hogy elárulta 1956-ot, a magyar tisztességet, a magyar becsületet, a magyar erkölcsöt. Azzal vádolom, hogy a globális küzdelemben árulóként Kína mellett áll, aki kihívást intéz a Nyugathoz. Azzal vádolom, hogy politikai árulásként valójában el kívánja hagyni az Európai Uniót. A házelnököt pedig azzal vádolom, hogy megfojtja azt a vitát, amely Magyarország legfontosabb kérdéséről szól. Ebben az értelemben pedig a szabad szó gyilkosa a Ház elnöke” – közölte a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük. DK Sajtóiroda Kiadó: Demokratikus Koalíció ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.