Új panaszkezelő felület indul az alvállalkozói kifizetések védelmére
Budapest, 2025. december 2., kedd - Az Építési és Közlekedési Minisztérium új panaszkezelő felületet indít az állami beruházásokban részt vevő alvállalkozók védelmére.
A cél, hogy gyors és átlátható megoldás szülessen azokban az esetekben, amikor a vállalkozók elvégzett munkáját már átvették, de a számlák kiegyenlítése késik vagy elmarad. A minisztérium szerint a probléma számos hazai kis- és középvállalkozást érint, és a kifizetési lánc átláthatóbbá tétele nélkülözhetetlen a tisztességes piaci működéshez. A kezdeményezés részeként a kormány nyilatkozattételi kötelezettséget ír elő minden minisztérium számára, amely állami építési beruházást valósít meg. A szervezeteknek be kell számolniuk projektjeik elszámolási helyzetéről és meg kell nevezniük a beruházások fővállalkozóit. Emellett a fővállalkozóknak is kötelező lesz adatot szolgáltatniuk az általuk bevont alvállalkozókról, a teljesítések igazolásáról, valamint a számlák kifizetési státuszáról. Az új rendszer lehetővé teszi, hogy az alvállalkozók elektronikusan jelentsék be a teljesített, átvett, de ki nem fizetett munkákkal kapcsolatos panaszaikat. A bejelentéseket a minisztérium vasszigorral vizsgálja ki és határozottan fellép az alvállalkozók védelmében. A tisztességesen elvégzett munkáért tisztességes és határidőben érkező fizetés jár, és a kormány ennek érvényesítését minden eszközzel támogatni fogja - emelte ki Csepreghy Nándor miniszterhelyettes. További információk és a panaszkezelő felület a következő linken érhetők el: https://beruhazas.gov.hu/alvallalkozo-bejelento Kiadó: Építési és Közlekedési Minisztérium ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.