A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye (1. rész)
Budapest, 2024. szeptember 9., hétfő (OS) - Nagy Márton Tóth-Szántai József megválasztott polgármesterrel egyeztetett: a kormány segíteni fogja a miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítését
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon Miskolc Megyei Jogú Város megválasztott polgármesterével, Tóth-Szántai Józseffel egyeztetett a tűzkárt szenvedett miskolctapolcai Barlangfürdő kapcsán. Péntek este sajnálatos módon kigyulladt a Barlangfürdő gyógyászati központjának tetőszerkezete, majd a tűz az intenzív oltás ellenére átterjedt egy közel ezer négyzetméteres épületrészre is. A nemzetgazdasági miniszter arról biztosította a megválasztott polgármestert, hogy a kormány minden lehetséges segítséget megad a Barlangfürdő újjáépítéséhez, hiszen a kieső turisztikai bevételek mellett az ott dolgozók családjainak megélhetése is veszélybe került, hiszen a fürdő a helyreállítási munkálatok miatt kényszerszünetet tart, vendégeket nem tud fogadni. Tóth-Szántai József arról tájékoztatta Nagy Mártont, hogy a fürdőt üzemeltető cég átszervezésekkel biztosítja a munkavállalók számára munkahelyeik megtartását, valamint hogy a foglalással rendelkező turistákat más miskolci fürdőkben igyekeznek fogadni és ellátni. Kiadó: Nemzetgazdasági Minisztérium ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.