Az MSZP Országos Központjának közleménye (2. rész)

2024. szeptember 12., csütörtök 16:15
Budapest OS

Budapest, 2024. szeptember 12., csütörtök (OS) - Világkörüli hakni elnöki módra, avagy Novák Katalin gondtalan nyugdíjasévei

Mit jelent mindez? A lemondásra kényszerült exelnök, akinek bicskája annyiszor törött bele a családpolitikába, ahányszor nekiveselkedett, amellett, hogy élete végéig luxuskörülmények között élhet, havi több mint 5 millió forintos juttatást kaphat, az adóforintokat arra sem sajnálja, hogy világkörüli útra induljon a bukott fideszes családpolitika propagálásáért. Legutóbb Japánban és Dél-Koreában járt, azonban ahogy a mondás tartja, „evés közben jön meg az étvágy”, a fideszes politikusok pedig jól tudjuk, hogy akár a vasszöget is megennék! Az MSZP szerint a volt köztársasági elnök tevékenykedésére elégetett közpénznek sokkal jobb helye lenne Magyarországon. Sajnos, válogatni lehet a területek közül, ahol nagyon jól jönne a támogatás. Gondoljunk csak a fiatalok lakhatására, az iskolák és a kórházak állapotának javítására, vagy az idősek megsegítésére. Az MSZP álláspontja szerint az emberekre és nem kizárólag egy emberre és az ő szabadidejének finanszírozására kell az adófizetői forintokat költeni! Kis Andrea, az MSZP Országos Elnökségének tagja Kiadó: MSZP Országos Központ ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.