Az MSZP Országos Központjának közleménye
Budapest, 2024. október 4., péntek (OS) - Itt az ideje, hogy a kormány tisztázza, mikorra készül el a Budapest-Belgrád vasút hazai szakasza!
Az MSZP szerint itt az ideje, hogy a kormány tisztázza a Budapest-Belgrád vasútvonal 166 kilométeres magyarországi szakaszának befejezésével kapcsolatos kérdéseket. Miközben a szerb oldalon már javában zajlik a tesztüzem a Szabadka-Újvidék-Belgrád vasútvonalon, és november végétől várhatóan megindulhat a személy- és teherszállítás, a magyar oldalon az építkezés jelentős késésben van. Egyes szakaszokon még csak alig-alig kezdődött el az érdemi munka, mindez pedig egyértelműen jelzi a beruházás magyarországi részének jelentős elmaradását. A kormány 2014-ben jelentette be, hogy szerb-magyar-kínai együttműködés keretében valósítja meg a vonal teljes újjáépítését, 85%-os kínai hitelből és 15%-os magyar önrésszel. Az eredetileg 2017-es átadási határidőt többször módosították, legutóbb az idei évet jelölték meg céldátumként, azonban a jelenlegi készültségi állapot még a jövő év végi befejezést is kérdésessé teszi. Még Aleksandar Vučić szerb elnök is szóvá tette, hogy reméli, legalább 2026 első negyedévére lezárul a projekt magyarországi szakasza is. A kormánynak szint kellene vallania arról, mikor fejeződik be a magyarországi szakasz építése, valamint arról is, hogy milyen gazdasági megfontolások vezettek a beruházás jelenlegi formában történő megvalósításához. Dr. Varga László, az MSZP elnökhelyettese Kiadó: MSZP Országos Központ ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.