Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
Budapest, 2024. október 4., péntek (OS) - Mit tesz az Orbán-kormány a magyar munkahelyekért?
A kormány álljon végre a magyar emberek oldalára a külföldi nagytőke kiszolgálása helyett! A GKI gazdaságkutató előrejelzése szerint, ha valamilyen nagyobb változás nem történik, akkor 20 év múlva 700 ezerrel kevesebb aktív korú ember lesz Magyarországon, amely azt jelenti, hogy mintegy 530 ezerrel kevesebben dolgozhatnak a jövőben. Erre a jelenségre egy felelős kormánynak úgy kellene reagálnia, hogy a munka minőségét és hozzáadott értékét próbálják megnövelni. Azonban a fideszes hatalom az elmúlt évtizedben éppen az ellenkezőjét tette. Az egymást követő Orbán-kormányok a nyugati autóipari multik egyszerű összeszerelő üzemévé silányították hazánkat, amelyet – a dolgozók egészségére nézve kockázatos – kínai akkumulátorgyárakkal egészítettek ki. Az MSZP szerint nem az a megoldás, hogy a kizsákmányoló, alacsony bérezésű munkákat kínáló cégeket csábítják ide, hanem a kormánynak olyan gazdasági modellt kellene támogatnia, amely az innovációra, a fenntartható gazdaság fejlesztésére és a dolgozók képzésére épül. Emellett pedig minőségi, biztonságos munkahelyekre, valamint magas hozzáadott értékű iparra is szükség van! Kiadó: MSZP Országos Központ ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.