A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány közleménye (2. rész)
Budapest, 2024. október 4., péntek (OS) - Van még tennivaló a fiatalok közéleti részvételének erősítésében
Ezt követően Szabó Andrea, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének intézetigazgatója szintén saját, nappali tagozaton tanuló egyetemisták körében végzett felmérésük eredménye alapján igyekezett árnyalni a fiatalok politikai-közéleti érdeklődésének és részvételének egyes előítéleteit. Eszerint a fővárosban élő, főként bölcsészet- vagy társadalomtudományi területen tanuló, magasabb kulturális tőkével rendelkezők sokkal nyitottabbak ezen tekintetben pláne akkor, ha személyes érintettséget is éreznek bizonyos témák iránt. Végül Farkas Gergely a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány részéről ismertette az „Aktív Ifjúság IV” című, a társadalmi aktivitás növelésére és ösztönzésére fókuszáló kutatás eredményeit. A 18-29 éves korosztályból a kérdőívet kitöltő több, mint 2000 fő válaszából kiindulva megállapítható, hogy kiváltképp az időhiány (55%), a pénzhiány, a bizonytalanság és az információ hiánya jelentik a főbb akadályozó tényezőket, míg politikai viszonyulásban a „nem megfelelő” kínálat. Befolyással bírnak ugyanakkor a közösségi médiában fellelhető, javarészben egyszerű és könnyen értelmezhető formában elérhető tartalmak, ami modern és innovatív eszköztár alkalmazását igényli azon szervezetek részéről, amelyek hatékonyan és eredményesen szeretnék őket megszólítani. Kiadó: Fiatalok a Nemzetért Alapítvány ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.