A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány közleménye (3. rész)
Budapest, 2024. október 4., péntek (OS) - Van még tennivaló a fiatalok közéleti részvételének erősítésében
A szakmai előadásokat követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői arra keresték a válaszokat, hogy mit tehetnek a politikai döntéshozók és ifjúsági szervezetek képviselői a fiatalok közéleti aktivitásának erősítése érdekében, illetve milyen jó gyakorlatokat ajánlanak ennek elősegítéséhez. Nagy-Vargha Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár egyszerre édesanyaként és szakpolitikusként kiemelte, hogy fontos meghallgatni a fiatalokat és ehhez megteremteni a párbeszéd kereteit, a kormány pedig igyekszik megadni a szükséges támogatásokat. Edmár Attila, a Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke a generációk egymás iránt felelősségét és az ifjúsági szervezetek szerepét hangsúlyozta határon innen és határon túl. Szilágyi Zsolt, a Rákóczi Szövetség hálózatfejlesztési igazgatója – különösen a COVID járványt követően – a fiatalok közösségi kapcsolatainak erősítésében és értékrend alapú megközelítésükben látja a lehetőséget nemcsak szabadidős rendezvényen, hanem akár iskolai keretek között is. Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke a fiatalok politikai-közéleti aktivitását történelmi kontextusba (1848, 1956, 1989) helyezve mutatott rá, hogy oda kell menni, ahol a fiatalok jelen vannak, miközben a vitakultúra fejlesztése mellett a kritikai hangokra való odafigyelés is alapvető fontosságú. Kiadó: Fiatalok a Nemzetért Alapítvány ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.