A Pázmaneum Társulás megalapításának 19. évfordulója

2024. október 4., péntek 11:43
Felvidék Nemzeti Közleménytár

Felvidék, 2024. október 3., csütörtök - Szent Őrzőangyalok ünnepén, 2005. október 2-án alapították a dunaszerdahelyi székhelyű Pázmaneum Polgári Társulást, amelyet felvidéki magyar papok és világiak hoztak létre. Alapító elnöke ThDr. Karaffa János lelkiatya volt, 2021-ben bekövetkezett haláláig. A Pázmaneum célja az alapvető emberi értékek és a nemzeti identitás megerősítése a keresztény erkölcs szellemében.

2024. október 2-án, az alapításának 19. évfordulóján a dunaszerdahelyi Szent János Apostol Egyházi Alapiskola és Óvoda elsőseinek vitt ajándékot Karaffa Attila a Társulás elnöke. Az intézmény igazgatónője Nagy Szilas Ildikó kíséretében osztották ki az imakönyveket az elsősösöknek, majd Parák László lelkiatya vezetésével közösen elimádkozták az Őrangyalhoz c. imát is. Ugyancsak a Társulás megalapításának 19. évfordulóján indult el a Pázmaneum megújult honlapja. A korszerű honlapon megtalálhatóak a régi honlapon található hírek, kiadványok is. Újdonsága, hogy a leegyszerűsített felületen még jobban átlátható és böngészhető a tartalom, illetve egy programajánlóval is bővült. Ide várják az egyházközségek meghívóit is, hogy közzé tudják tenni. Ugyancsak hamarosan feliratkozhatnak az érdeklődők az elektronikus Pázmaneum Hírlevél szolgáltatására is. A Társulás hálaadó szentmiséjére október 8-án kerül sor Dunaszerdahelyen, a plébániatemplomban, amely egyben a Boldog Salkaházi Sára Imakilenced befejező állomása is. A lelki program 16:15-kor kezdődik rózsafüzér imádsággal, majd előadássaé folytatódik a vértanú szűzről. Az ünnepi szentmisét dr. Író Sándor őrnagy, katolikus tábori lelkész mutatja be oltártestvéreivel közösen. A szentmise után kerül sor Marczell Mihály emléktáblájának a megkoszorúzására a templom falán. A Pázmaneum Polgári Társulás továbbra is elkötelezett hivatástudattal próbálja szolgálni a felvidéki magyar közösséget, és legjobb tudása és belátása szerint igyekszik felszólalni a felvidéki magyarságot ért sérelmek ügyében. Kulturális, egyházi és hagyományápoló rendezvényeit több helyszínen kívánja a jövőben is megvalósítani a Társulás, amely pályázatok és támogatások segítségével képes a szükséges anyagi forrásokat előteremteni az egyes rendezvények lebonyolításához. Kiadó: Pázmaneum Polgári Társulás ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.