Az MSZP Országos Központ közleménye (2. rész)
Budapest, 2024. október 5., szombat (OS) - Komoly kérdéseket vet fel a fővárosi új ügyeleti rendszer
Este 10 óra után pedig nem orvosok, hanem mentőtisztek látják el az ügyeletet, így kérdéses az is, hogy ők rendelkeznek-e a feladatellátáshoz szükséges kompetenciákkal. Az új rendszer működéséhez pedig nem áll rendelkezésre a megfelelő létszám, így vidékről próbálnak kollégákat a fővárosba invitálni. Nem véletlenül bírálta élesen az új rendszer felállítását a Magyar Orvosi Kamara mellett a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége is. Az MSZP szerint a kezdeti tapasztalatok után szükség lesz az új rendszer átgondolására. Az esetleges hibákat, illetve a felmerülő kapacitáshiányt pedig nem letagadni kell, hanem mielőbb megoldást találni a problémákra. dr. Szelényi Zoltán traumatológus főorvos, orvos-közgazdász, az MSZP Egészségügyi Kabinetjének vezetője Kiadó: MSZP Országos Központ ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.