Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye
Budapest, 2024. október 8., kedd (OS) - A kormányhivatal és az iparkamara pályaválasztási kiállítással segíti a fiatalokat – Idén október 8-9-én várja a látogatókat SzakMÁzz! Budapest pályaválasztási kiállítás. A kiállításon 80 szakképző intézmény, 6 egyetem, valamint 25 cég és szakmai szervezet vesz részt, hogy több mint 100 szakmát mutasson be a fiatalok számára interaktív módon. Sára Botond főispán szerint az itt kapott ismeretek segítenek a fiataloknak a tudatos pályaválasztásban.
A rendezvény fő célcsoportja a továbbtanulás előtt álló általános iskolás diákok, de idén az érettségizetteknek is érdemes ellátogatni az eseményre. A kiállítás immár a felsőoktatási szakképzési kínálattal is bővült, amelyet 6 egyetem mutat be. – Az ilyen állásbörzék és pályaválasztási kiállítások kifejezetten fiataloknak szólnak, megmutatják nekik a magyarországi hiányszakmákat és segítenek megtalálni a saját érdeklődési körüket – mondta Sára Botond. Budapest Főváros Kormányhivatala főispánja hozzátette: ez a támogatott pályaválasztás hosszútávon is segíti a fiatalokat a karrierjük kiépítésében. Az évtizedes hagyománnyal rendelkező kiállításon részt vevő intézmények és vállalatok több mint 12.000 látogatóra számítanak. A látogatók átfogó képet kaphatnak a szakképzés és a felsőoktatás kínálatáról, interaktív módon ismerkedhetnek meg a jövőbeli karrierlehetőségeikkel, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kollégái pályaorientációs tanácsadást is biztosítanak a diákok számára. Kiadó: Budapest Főváros Kormányhivatala ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.