A Demokratikus Koalíció közleménye (2. rész)

2024. október 11., péntek 15:39
Budapest OS

Budapest, 2024. október 11., péntek (OS) - Gyurcsány Ferenc: A DK antikorrupciós törvénycsomagot nyújt be az uniós pénzek hazahozataláért

Gyurcsány Ferenc külön kitért azokra a felfüggesztett uniós pénzekre, amelyeket év végén véglegesen elveszíthet a kormány, „a kormányfő elengedett 4-600 milliárd forintot most, december 31-én”. Hozzátette, hogy eközben „a teljes felsőoktatásban egy újabb 50 százalékos béremelés összesen 500 milliárdba kerülne, amelyet év végén el fogunk veszíteni”. Megjegyezte, hogy szerinte Gyurcsány alatt jobb volt: „2005. decemberében a nekünk járó pénzt hazahoztam, és ezentúl még egymilliárdot. A kormányfő, a jelenlegi Orbán Viktor azt sem tudja hazahozni, hogy Magyarországnak egyébként már megszavazott, megítélt”. A DK elnöke ezt követően bejelentette, hogy az uniós pénzek elvesztésétől óvva az országot, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőcsoportja hétfőn önálló antikorrupciós tárgyú törvénycsomagot nyújt be a parlamentnek „annak érdekében, hogy azokat a vállalásokat, amelyeket egyébként a kormány már az Európai Bizottságnak írt levelében magáévá tett, azokat törvényben kényszerítsük ki”. Ennek egyes részeit ismertetve kiemelte, hogy korrupciós illeték fizetésére köteleznének minden cégvezetőt és cégtulajdonost, akiknek a cégei működése, eljárása, tevékenysége, döntése miatt a magyar államot valamelyik európai hatóság megbünteti, és a büntetés következményeként az európai költségvetésben a magyar államnak fizetnie kell. Kiadó: Demokratikus Koalíció ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.