A Párbeszéd - ZÖLDEK közleménye (1. rész)

2024. október 15., kedd 18:04
Budapest OS

Budapest, 2024. október 15., kedd (OS) - Újabb kirúgási hullám a Bumchunnál – A vendégmunkások maradhatnak

A tavalyi 60 fős leépítés után most ismét magyar munkavállalókat bocsátott el a Bumchun Precision Hungary Kft. (új nevén: BC Gen Hungary Kft.), ugyanakkor vendégmunkások továbbra is dolgozhatnak a gyárban. A magyar kormány elhibázott gazdaságpolitikájának következménye ez, amely a külföldi tulajdonú cégekre és vendégmunkásokra alapoz, miközben a magyar munkavállalók elvesztik az állásukat, és a napi megélhetésért küzdenek. Mint ismert, a dél-koreai tulajdonú akkumulátorcég, a Bumchun Precision Hungary Kft. (új nevén: BC Gen Hungary Kft.) 2023 végén mintegy 60 magyar munkavállalót bocsátott el mindenféle előzetes egyeztetés nélkül, miközben a cég ugyanennyi külföldi vendégmunkással – főként vietnámiakkal – növelte a dolgozói létszámát. Sőt: komoly állami támogatást is kapott a kft. éveken keresztül. A társaság 2021 és 2022 során összesen 3,32 milliárd forintnyi HIPA-támogatásban részesült, valamint 275 millió forint költségvetési támogatást is kapott. Idén júliusban pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hogy a dél-koreai vállalat 21 milliárd forint értékű fejlesztését 3,75 milliárd forinttal támogatja az állam. Kiadó: Párbeszéd - ZÖLDEK ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.


A Párbeszéd - ZÖLDEK közleménye (2. rész)

2024. október 15., kedd 18:04
Budapest OS

Budapest, 2024. október 15., kedd (OS) - Újabb kirúgási hullám a Bumchunnál – A vendégmunkások maradhatnak

Az ügyben akkor a Nemzetgazdasági Minisztérium is vizsgálatot indított, amelyből kiderült, hogy bár kisebb munkaügyi jogsértéseket elkövetett a cég a foglalkoztatás és a munkabiztonság területén, az alapállítás nem bizonyítható. Mint írták: „a rendelkezésre álló ismeretek szerint a létszám csökkentésére átmeneti termeléscsökkenés miatt került sor, és tavasszal mind a létszám, mind pedig a termelés szintje visszaállhat a korábban megszokottra”. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Továbbá a jogszabályok értelmében külföldi munkaerő alkalmazására kizárólag akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek. A fentiek ellenére most ismét magyar munkavállalókat bocsátottak el, miközben külföldi vendégmunkásokat nagy létszámban foglalkoztatnak. Mindezt annak tudatában, hogy az ország összes megyéje közül Nógrádban a legmagasabb a munkanélküliség, 10%, míg az országos átlag „csupán” 3,6%. Kiadó: Párbeszéd - ZÖLDEK ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.


A Párbeszéd - ZÖLDEK közleménye (3. rész)

2024. október 15., kedd 18:04
Budapest OS

Budapest, 2024. október 15., kedd (OS) - Újabb kirúgási hullám a Bumchunnál – A vendégmunkások maradhatnak

Berki Sándor országgyűlési képviselő, aki már foglalkozott a Bumchun-üggyel, akkor több javaslatot is benyújtott, amelyek értelmében külföldi munkavállaló csak akkor végezhet munkát Magyarországon, ha magyar munkavállaló a munka elvégzésére nem vállalkozik; valamint azt is rögzítik, hogy a munkások legfeljebb 10%-a lehet külföldi (nem magyar és nem EU-s) munkavállaló. Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottságának fideszes többsége az indítványokat február végén leszavazta, így a javaslatok nem kerülhettek a parlament elé. Külön érdekesség, hogy Nógrád fideszes országgyűlési képviselője, Becsó Zsolt is a nemmel szavazók között volt. „A remény helyett nyomor maradt, a fideszes kormányzat bebizonyította, hogy megint nem a magyar dolgozók, hanem az ázsiai tőke mellé állt” – mondta Berki Sándor a mostani leépítés kapcsán, hozzátéve: ismét benyújtja a javaslatokat az Országgyűlésnek, valamint kérdésekkel fordul az ügyben a céghez, a kormányhivatalhoz és a minisztériumhoz is. Párbeszéd-frakció Sajtó Kiadó: Párbeszéd - ZÖLDEK ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.