Vészesen alacsony a magyar cégek K+F beruházásainak mértéke (1. rész)

2024. október 17., csütörtök 10:03
Budapest Nemzeti Közleménytár

Budapest, 2024. október 17., csütörtök - Plenáris ülésekkel indult a jubileumi Infotér Konferencia első napja október 16-án Balatonfüreden. A rendezvénysorozat tizenötödik alkalommal várja az infokommunikációs témák iránt érdeklődő vendégeket.

Az Infotér Egyesület elnöke, Soltész Attila hangsúlyozta: az Infotér egyik legfőbb célja továbbra is az inspiráció, hiszen nemcsak az informatikai diksurzusról szól a rendezvény, hanem az össztársadalmi gondolkodás megváltoztatásáról is. Felsőoktatási versenyképességi fordulat és digitális állampolgárság A plenáris előadások sorában elsőként Zsigó Róbertet, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettesét köszönthették a résztvevők, aki elmondta: ahhoz, hogy Európa egy versenyképes és fenntartható jövő felé fejlődjön, tehetséges és sikeres fiatalokra van szükség. „Másként fogalmazva, az eredményes kutatás-fejlesztési és innovációs céljaink legfontosabb előfeltétele a képzett, minőségi szellemi erő. Ennek az előfeltételnek színterei a felsőoktatási intézményeink. A felsőoktatásban történt sikeres versenyképességi fordulatot az is mutatja, hogy egyetemeink egyre előkelőbb helyen szerepelnek a világranglistákon. A magyar gazdaság versenyképességének jövőbeli záloga az innováció, az Infotér Konferencia pedig egy remek lehetőség, hogy a fiatalok szélesítsék látóterüket a kutatás-fejlesztés, a digitalizáció és az innováció területén." A 4iG cégcsoport meghatározó piaci szereplővé vált az elmúlt években, a holding jelenéről két előadó is beszélt. Bányai Tamás, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója felvázolta, milyen változások zajlanak most a csoport háza táján. „A jövőt négy üzletágban képzeljük el: telekommunikáció, IT/SI, infrastruktúra szolgáltatás, űr- és védelmi ipari technológiák. Rengeteg cég került a holding alá, ezeket integráljuk éppen.” Az Infotér közönségének jelentette be elsőként, hogy míg a telekommunikációs üzletág márkaneve a One lesz, addig a One Solutions megoldás a vállalati, állami és közigazgatási rendszert szolgálja majd. Radó Gábor, a 4iG IT Divízió informatikai vezérigazgató-helyettese elmondta a transzformációs folyamatról jövő év első felében lecseng. Az űripari technológiai megoldásokat is leválasztják egy új cégcsoportba, és az IT/SI-t is önálló jogi entitásként működik tovább. 4iG Informatikai Zrt. néven az ehhez a területhez tartozó, különböző portfolióval rendelkező cégek, így a Veritas Consulting vagy a Rheinmetall a zrt. leányvállalataiként fognak működni a továbbiakban. Both András, a Digitális Magyarország Ügynökség Digitális Állampolgárság Program végrehajtásáért felelős vezérigazgató-helyettese a közigazgatási digitális megoldásokról beszélt. Elsődleges problémának tartja, hogy az állampolgárok ezeket a szolgáltatásokat nem találják vagy nem értik. „Ez nem magyar sajátosság. Magyarország és a DÁP most abban szeretne élen járni, hogy könnyen értelmezhető, jól strukturált, közérthető felülettel segítse az állampolgárokat. A bürokráciát és a bonyolult jogi nyelvezetet is kerülni szeretnénk.” 5-6000 emberrel tesztelték, hogy az egykapus rendszert minden állampolgár könnyedén, önállóan, magabiztosan tudja használni. Kiadó: INFOTÉR Nonprofit Kft. ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.