A Mi Hazánk Mozgalom közleménye

2024. október 22., kedd 11:13
Budapest OS

Budapest, 2024. október 22., kedd (OS) - A Turul-szobor ügyében valami elindult, amit üdvözlünk, de nem hagyhatjuk abba a nyomásgyakorlást!

Most kell csak igazán fokozni a nyomásgyakorlást, miután Lázár János tegnap este, a parlamenti felszólalásomat követően bejelentette, hogy műemléki védelem alá veszi a Turul-szobrot! Volt értelme tehát az eddigi parlamenti és parlamenten kívüli követeléseinknek, de nem akarunk úgy járni, mint a készpénzhasználat védelmének ügyével. Fél éve jelezte a javaslatunk várható támogatását Orbán Viktor és Lázár János, de azóta sem történt semmi. A Fideszre jellemző, hogy mást mond, mint amit cselekszik. Ráadásul Lázár János műemlékvédelmi miniszteri rendeletről beszél, ami még a konkrét szobor ügyében sem lehet támadhatatlan jogi megoldás, ráadásul mi országosan akarunk védelmet minden nemzeti jelkép esetében. Ehhez pedig törvényjavaslat kell, ennek az ismertetését jelentettem be tegnap délelőtt a parlamentben. Most a Turul-szobor ügyében valami elindult, amit üdvözlünk, de nem hagyhatjuk abba a nyomásgyakorlást! Megvédjük a Turul-szobrot! Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke Kiadó: Mi Hazánk Mozgalom ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.