A Jobbik - Konzervatívok közleménye (1. rész)
Budapest, 2024. november 14., csütörtök (OS) - Ne tussolják el az újabb hackerbotrányt!
A fenyegetettségek korában tisztán látszik, hogy hazánkat több formában fenyegeti veszély. Ilyenek például azok a kiberfenyegetettségek, amelyek most már sokadjára kézzel fogható károkat okoznak hazánknak. Ugyanis nem csak az orosz kiberbűnözők járnak ki-be a Külügyminisztérium szervereibe, de az eddigi információk szerint ez év őszén sikeresen feltörték és katonai titkainkhoz is hozzáfértek azok a hackerek, akik a Védelmi Beszerzési Ügynökséget fektették két vállra. A támadás ténye és a titkok nyilvánosságra kerülése a közvélemény számára csak most vált ismertté, azonban az érintett szervezet korábban észlelhette azt. Súlyosbítja az Ügynökség helyzetét, hogy ha nem jelennek meg információk a behatolás tényéről, akkor az esetet nyilvánvalóan eltussolta volna az érintett Ügynökség nemcsak a nyilvánosság, de a Parlament érintett bizottsága elől is. A Jobbik Magyarországért Mozgalom hazánk biztonságát tartja a legfontosabbnak a fenyegetettségek korában. Ebbe beletartozik országunk külső és belső biztonságának garantálása. dr. Lukács László György, országgyűlési képviselő, a Honvédelmi és Rendészeti bizottság alelnöke Kiadó: Jobbik - Konzervatívok ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
A Jobbik - Konzervatívok közleménye (2. rész)
Budapest, 2024. november 14., csütörtök (OS) - Ne tussolják el az újabb hackerbotrányt!
Ezért támogattuk az erős határvédelmet, ezért követeljük az önálló professzionális határőrség felállítását. Ezért követelünk könyörtelen fellépést a drogjárvánnyal szemben, és erre tekintettel javasoljuk, hogy rendőreink és honvédjeink szélesebb körű fegyvertartással rendelkezzenek. A biztonságunk érdekében javasoljuk és egyben kezdeményezzük, hogy haladéktalanul hívja össze a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság fideszes elnöke a Parlamenti bizottság rendkívüli ülését, hogy az ügyben tájékoztatást kapjanak a képviselők, és egyben kezdeményezzük, hogy haladéktalanul távolítsák el az érintett Védelmi Beszerzési Ügynökség vezetőjét, akinek az Ügynökségnél való további jelenléte hazánk biztonságát ássa alá. dr. Lukács László György, országgyűlési képviselő, a Honvédelmi és Rendészeti bizottság alelnöke Kiadó: Jobbik - Konzervatívok ------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.