A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye
Budapest, 2025. január 27., hétfő - Meddig várat magára a kártérítés és a bocsánatkérés, miniszterelnök úr?
Most hogy Orbán Viktor "kiörömködte" magát, időszerű lenne beszélni arról a több tízezer károsultról, akik amiatt veszítették el állásukat, mert a hivatásuk végzéséhez kötelezővé tették az oltásokat, amely sok esetben ütközött meggyőződésükkel, lelkiismeretükkel, így visszautasították annak felvételét. Ezen személyek a kormányzati kényszerítés miatt munkájukat, hivatásukat, sőt megélhetésüket vesztették. Rendőrök, katonák, pedagógusok, egészségügyi dolgozók és más hivatásos dolgozó és családjaik kerültek kilátástalan helyzetbe a kormány kötelező oltási programja és annak elutasítása miatt. Időszerű tehát helyzetüket orvosolni. A Jobbik éppen ezért azt követeli, hogy kártalanítsák mindazokat, akik a kötelező Covid-oltás elutasítása miatt veszítették el állásukat, hivatásukat és ezáltal megélhetésüket. Nem szabad elfeledkeznünk azokról sem, akik a kormány kényszerítő intézkedése miatt, akaratukkal és meggyőződésükkel ellentétben, lelki - és akár egészségügyi - válságot megélve egzisztenciális félelemből engedelmeskedtek és beoltatták magukat. A Covid-19 járvánnyal és az elhibázott járványkezeléssel való szembenézés számunkra azt is jelenti, hogy azoknak, akiket igazságtalanul hátrány és kár ért, azoknak kárát tegye jóvá a kormány és kérjen tőlük bocsánatot. Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.