Együttműködés a jobb felkészültség és a határokon átnyúló katasztrófa-megelőzés érdekében

2025. február 4., kedd 12:04
Budapest Nemzeti Közleménytár

Budapest, 2025. február 4., kedd - A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetésével – valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tűzoltó Szövetség, az Asociatia Multisalva, a "Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság" Jótékonysági Szervezet, a Nagydobrony Térség Fejlesztéséért Civil Szervezet és Tiszacsernyő Önkormányzatának partneri szerepvállalásával – 2025. január 1-jén vette kezdetét a PRE_SAFE névre keresztelt EU-s projekt megvalósítása a PARTNERSÉG HATÁROK NÉLKÜL jelmondat mentén.

Az önkéntes katasztrófaelhárító szervezetek kapacitásának növelését és a közöttük lévő együttműködés erősítését, az éghajlatváltozás és az ember által okozott katasztrófahelyzetekre való felkészültség és a közös beavatkozások hatékonyságának javítását, valamint a régiót érintő – klímaváltozáshoz köthető – kockázatok és sebezhetőség feltárását célul kitűző kezdeményezés az Interreg VI-A NEXT Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna 2021-2027 Program társfinanszírozásával (a teljes uniós hozzájárulás összege: 765 368,52 EUR) valósul meg 2026. december 31-i zárásáig. A programterület határrégiója fokozott kockázatoknak van kitéve az éghajlatváltozás miatt, mivel Európa árvízveszélyes területei közé tartozik, ahol az erdőtüzek esélye is egyre növekszik. A Tisza vízgyűjtőterülete a természeti és ember által okozott katasztrófáknak egyaránt színhelye. A regionális összekapcsoltság pedig felerősíti a szomszédos katasztrófák hatását. A helyzetet csak nehezíti, hogy a háború sújtotta Ukrajna és vele együtt annak legnyugatibb régiója, Kárpátalja az európai kontinens egyik legmagasabb emberi veszélyeztetettségi és kitettségi rátájával szembesül, amihez rendkívül alacsony megküzdési képesség társul. A határon átnyúló együttműködés erősítése ezért kulcsfontosságú a katasztrófa-megelőzés és a kockázatkezelés terén. A térségben élők tapasztalatai alapján, az önkéntes szervezetek nélkülözhetetlenek a vészhelyzetekre való reagálásban, ugyanakkor kapacitásaik, készségeik és felszereléseik eltérőek a négy határ menti régióban. A PRE_SAFE projekt elsődleges célja tehát, hogy megerősítse és professzionálisabbá tegye az önkéntes katasztrófavédelmi szervezetek közötti – határokon átívelő – együttműködést, s ezáltal hozzájáruljon a lakosság, a közösségi infrastruktúra, valamint az épített és természeti környezet védelméhez a térségben. A katasztrófavédő egységek kapacitásbővítésének köszönhetően ráadásul általában véve is javul a régió biztonsági helyzete. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által a projekt megvalósítási területén elvégzendő kockázati és sebezhetőségi vizsgálat eredményei beépülnek az önkéntes katasztrófavédelmi szervezetek képzési tematikájába, így hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási képesség erősítéséhez és a legcélravezetőbb beavatkozások használatához (különös tekintettel a polgári védelemre, a katasztrófavédelemre, valamint a vízvisszatartással és a hirtelen árvizekkel kapcsolatos intézkedésekre). A határokon átnyúló fellépéseket akadályozó jogi és adminisztratív környezet vizsgálatára épülő szakpolitikai ajánlások rugalmasabb jogi hátteret eredményezhetnek, amelyek a jövőben hatékonyabb és gyorsabb közös beavatkozásokat tehetnek lehetővé katasztrófahelyzet esetén. A projektben megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően pedig mindezt a partnerszervezetek egymást kiegészítő és összhangban lévő eszközparkja is segíti majd. A kapacitásnövelő tevékenységek (e-learning tanfolyamok, helyszíni képzések és közös gyakorlatok) eredményeként jól felkészült, professzionális önkéntes csapatok dolgoznak majd a projektpartner intézményeknél, melyek szakszerűen képesek kezelni a katasztrófa-elhárítási eszközöket és felszereléseket, valamint tisztában vannak az előírásoknak megfelelő protokollokkal, katasztrófakezelési forgatókönyvekkel. A figyelemfelkeltő akciók pedig biztosítják a határrégió szélesebb közvéleményének érzékenyítését az éghajlati és emberi tevékenység által kiváltott katasztrófák kockázataira, valamint az esetleges felkészültségi, megelőző intézkedésekre. Szász Jenő, a projektet vezető Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke kifejtette, hogy az NSKI és a Magyar Tűzoltó Szövetség 2015 áprilisában azzal a céllal hozták létre a Kárpát-haza Önkéntes Tűzoltó Hálózatot, hogy továbbképzések szervezésével, az eszközállomány felmérésével és összehangolt fejlesztésével, a régiók közötti határokon átívelő kapcsolatok bővítésével, az utánpótlás toborzásával, valamint a tagszervezetek pályázatainak segítésével, illetve hálózatfejlesztési projektek összeállításával és megvalósításával erősítsék a Kárpát-medencei önkéntes katasztrófavédelmi szervezetek felkészültségét és a katasztrófahelyzetekre való reagálási képességét. Az immár egy évtizedes múltra visszatekintő eredményes együttműködés újabb állomása az ún. "négyhatárrégióban" – az Európai Unió társfinanszírozásával – megvalósuló PRE_SAFE projekt. Ez a sajtóközlemény az Európai Unió pénzügyi támogatásával jött létre. Tartalmáért kizárólagos felelősséget a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vállal és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió állásfoglalását. Kiadó: Nemzetstratégiai Kutatóintézet ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.