A CÖF-CÖKA közleménye

2025. március 20., csütörtök 13:14
Budapest Nemzeti Közleménytár

Budapest, 2025. március 20., csütörtök - Fejezzék be Karácsonyék a törvénysértésre felbujtást!

Sajtóhírek szerint az elmúlt napokban nyilvánosan és háttérbeszélgetések során Karácsony Gergely főpolgármester és fő famulusa, Kiss Ambrus folyamatosan hergeli a közvéleményt, arra buzdítják híveiket, hogy vegyenek részt a Pride nevű melegfelvonuláson és minden idők legnagyobb, ilyen jellegű demonstrációját kívánják megszervezni. Azt követően, hogy az Országgyűlés elfogadta a gyülekezési törvény módosítását, amely szerint tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért, a nemzeti kormány pedig egyértelművé tette, hogy céljuk, hogy olyan nyilvános rendezvények, mint a Pride gyermekektől elzárva kerülhessenek csak megtartásra. Mind a szervezőknek, mind a résztvevőknek tudniuk kell, hogy miért tilalmazott annak a magatartása is, aki a gyülekezési hatóságot félrevezetve tiltott gyűlést tart meg, illetve ilyen gyűlésen - a rendőrségnek a gyűlés helyszínen megtett, a gyűlés tilalmazott jellegéről való kifejezett tájékoztatása ellenére - részt vesz. A visszaélések elkerülése érdekében e magatartásokat a módosítás szabálysértéssé minősíti azzal, hogy a szabálysértésért pénzbírság szabható ki az elkövetővel szemben, amelyet adók módjára, behajtandó köztartozásként kell végrehajtani. Ha arra gondolunk, hogy majdnem pucérra vetkőzött emberek mutogatják magukat egymáshoz dörgölőznek szexuális szándékkal, akkor ez közszeméremsértésnek is minősülhet. Ezek alapján felszólítjuk a Magyar Péter és Gyurcsányék által lélegeztetőgépen tartott fővárosi vezetőket, hogy fejezzék be a törvénysértésre felbujtást és a társadalomra veszélyes zavarkeltést! A CÖF-CÖKA vezetősége Kiadó: Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.