Kitiltás és tiszteletdíj csökkentés a Pride betiltása elleni parlamenti rendbontást elkövető képviselőknek (2. rész)

2025. március 21., péntek 11:20
Budapest Nemzeti Közleménytár

Budapest, 2025. március 21., péntek - : Ülésnapokról való kitiltással és tiszteletdíj csökkentéssel szankcionálta Kövér László a Pride betiltása elleni, az eddigi legsúlyosabb parlamenti rendbontást elkövető képviselőket.

A képviselők azzal, hogy zárt térben, több mint kétszáz ember jelenlétében füstgyertyát használtak, nemcsak a házszabályi rendelkezéseket sértették meg, hanem veszélyeztették a jelenlévők egészségét is. A belélegzett füst miatt a szünetben több képviselőnek kellett orvosi ellátást biztosítani. A füstgyertya működtetése tűzveszélyt is jelentett közvetlen környezetére, a képviselők testi épségére és a plenáris ülésterem berendezésére is. Az Országgyűlési törvény ide vonatkozó rendelkezése alapján, ha a képviselő az ülés, a vita vagy a szavazás menetét akadályozza, vagy az Országgyűlés ülésének résztvevőjét az üléstermi jogai gyakorlásában vagy kötelezettségei teljesítésében akadályozza, tiszteletdíját a házelnök minimum a képviselő négyhavi, de legfeljebb hathavi tiszteletdíja összegével megegyező mértékben csökkentheti, valamint elrendelheti a képviselő legfeljebb tizenkét ülésnapra vagy legfeljebb harminc naptári napra történő kitiltását. Kiadó: Országgyűlés Sajtóirodája ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.