Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a védelmi kapcsolatok terén is erősítjük partnerségünket Üzbegisztánnal!
Budapest, 2025. április 14., hétfő - Fenn kell tartani a Kelet és Nyugat közötti kommunikációs és együttműködési csatornákat, ez szolgálja Magyarország érdekeit; ezért fontos a mostani látogatás Taskentben - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Xalmuxamedov ShuhratG’ayratjonovich vezérőrnaggyal, Üzbegisztán védelmi miniszterével folytatott megbeszélését követően.
A miniszter kiemelte, hogy Közép-Ázsia dinamikusan fejlődő térsége egyre nagyobb jelentőséggel bír az európai biztonság és gazdaság szempontjából. 2021 márciusában Magyarország és Üzbegisztán kapcsolatait stratégiai partnerségi szintre emelte, amely azóta folyamatosan bővül és egyre több területre terjed ki. Az elmúlt években sikerült megerősíteni a két ország közötti politikai és gazdasági kapcsolatokat, most a védelmi együttműködés előmozdítása van napirenden. Miniszter kollégámmal egyeztettük a két ország álláspontját a védelempolitika és a kétoldalú katonai együttműködés terén. A most aláírt Közös Nyilatkozat egy fontos lépés ebben a folyamatban, ezáltal a védelempolitikai párbeszéd mellett a katonai oktatás és kiképzés területén is lehetőségünk nyílik az együttműködésre – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A tárcavezető aláhúzta: a közép-ázsiai régió stabilitása hazánk biztonsága szempontjából is kulcsfontosságú. 2023 óta Magyarország üzbegisztáni nagykövetsége tölti be a NATO összekötő nagykövetség szerepét, ebből kifolyólag hazánk diplomáciai képviselete jelenti az első közvetlen kapcsolódási pontot a Szövetséghez. Üzbegisztán a közép-ázsiai régióban jelentős szereplő a terrorizmus elleni küzdelemben, ezáltal fontos partnere a Szövetségnek is. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: megbeszélésünk során egyetértettünk abban, hogy az Európát sújtó orosz-ukrán háború lezárására van szükség. Rámutatott: mindennél fontosabb, hogy mielőbb sikerrel járjanak az amerikai adminisztráció erőfeszítései a békefolyamat előmozdítására, tartózkodni kell az ezt veszélyeztető lépésektől. További részletek: https://honvedelem.hu/hirek/a-vedelmi-kapcsolatok-teren-is-erositjuk-partnersegunket-uzbegisztannal.html Kiadó: Honvédelmi Minisztérium ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.