Elindult a DK "Klára a hangod" kezdeményezése - Csikérián járt Dobrev Klára, ahol egy bank évek óta zaklat egy nőt egy jogtalan követeléssel
Budapest, 2025. június 16., hétfő - Elindult a DK "Klára a hangod" kezdeményezése - Csikérián járt Dobrev Klára, ahol egy bank évek óta zaklat egy nőt egy jogtalan követeléssel
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke a szerb határ menti Csikéria községben járt, ahonnan a DK Érted Perelek! felhívására érkezett egy levél Máriától, akitől egy bank a jogerős bírósági ítélet ellenére követel pénzt. Mária 2007-ben vett fel hitelt a banktól, 72 hónapos törlesztéssel, amit meg is tett. Azonban a teljes tartozás kifizetése ellenére a pénzintézet további tartozásokat és kamatokat követelt tőle. Mária a bíróságig ment az ügyével, amely úgy döntött: a bank követelése nem jogos. Ennek ellenére a bank tovább folytatja a zaklatást, és mindössze 173 ezer forintot engedett el az általa követelt 3,6 millió forintból. Ráadásul a nő felkerült a KHR-listára is, így nincs lehetősége hitelt felvenni. Dobrev Klára Csikérián ígéretet tett Máriának, hogy egyrészt levelet ír Csányi Sándornak, az OTP Bank elnökének az ügyében - ahogy tette ezt korábban a Babaváró Hitelek miatt -, valamint, ha szükséges, akkor jogi segítséget is nyújtanak neki a bankkal szemben. DK Sajtóiroda Kiadó: Demokratikus Koalíció ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.