Nyílt levél Magyar Péternek

2025. június 18., szerda 14:00
Budapest Nemzeti Közleménytár

Budapest, 2025. június 18., szerda - Nyílt levél Magyar Péternek - Varga Ferenc a szentesi kórházba invitálta a Tisza Párt elnökét

Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője nyílt levelet írt Magyar Péterhez, amelyben a szentesi kórház meglátogatására invitálta a Tisza Párt elnökét. Mint a nyílt levélben írja: örül, hogy Magyar kiállt beszédében a szentesi Dr. Bugyi István Kórház mellett. "Valóban tarthatatlan a kórház állapota, az elmúlt években sorra derültek ki botrányos osztálybezárások, amit mind a lakosság tudta nélkül akartak megvalósítani. A szülészet bezárásával kezdődött az egész, ami tragédiákhoz is vezetett, a DK politikusa ezért szervezett tüntetést a kórház ügyében tavaly októberben. Ezután jött a fül-orr-gégészet bezárása: hiába mondták, hogy nem is zárták be az osztályt, Varga Ferenc videón rögzítette, hogy már semmi nincs az osztály helyén. Hozzátette: amikor a gyermekosztályon örökbefogadásra váró néhány napos, néhány hónapos ártatlan babákat rejtegettek egy légtérben a beteg gyermekekkel, ő volt az első, aki ezt szóvá tette. Néhány hónapja Varga Ferenc által az is kiderült, hogy elvitték a protézisműtéteket Szegedre, emiatt sokakat hátrány ért, mert Szentesen még idén év elején megműtötték volna, Szegeden viszont örülhet, ha ősszel sorra kerül. Varga Ferenc legutóbb azt derítette ki, hogy a krónikus belgyógyászaton már júniusban 30-40 fokban fekszenek a magatehetetlen betegek, miközben a Belügyminisztérium és a fenntartó SZTE is hallgat két napja. Mint a DK képviselője írja: örülne, ha Magyar Péter sűrűbben irányítaná a figyelmet a kórházra. "Ahogy a kormányváltáshoz az orbáni világgal szemben álló jobb és baloldali erőkre is szükség van, úgy a Dr. Bugyi István Kórház ügyét is csak egy erős szövetséggel lehet megoldani" - fogalmazott, majd meginvitálta a Tisza Párt elnökét a kórházba, hogy a saját szemével győzödjön meg az ott uralkodó állapotokról. "Takács Péter egészségügyi államtitkárt is meghívtam, hogy szembesítsem azzal, mit okoztak az elmúlt időszakban, de ő úgysem mer eljönni. Ellenben Ön, akivel közös a célunk, szerintem biztosan él a lehetőséggel" - zárta nyílt levelét Varga Ferenc. DK Sajtóiroda Kiadó: Demokratikus Koalíció ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.