DK: Megvan a jogerős ítélet, ki kell adnia a kínai gigahitel szerződéseit az Államadósság Kezelő Központnak
Budapest, 2025. június 19., csütörtök - DK: Megvan a jogerős ítélet, ki kell adnia a kínai gigahitel szerződéseit az Államadósság Kezelő Központnak
Már jogerős bírósági ítélet kötelezi az Államadósság Kezelő Központot, hogy adja ki a Demokratikus Koalíció részére a kínai 400 milliárd forintos gigahitel szerződéseit. A DK először közérdekű adatigénylés keretében kérte ki a dokumentumokat, ám ennek megtagadása után pert indítottunk, amit másodfokon is megnyertünk. A Demokratikus Koalíció szerint a magyar embereknek joga van tudni, hogy miért és milyen feltételekkel adósítják el őket évtizedekre Kína felé. Jogunk van tudni, hogy pontosan mire akarják költeni a kínai hitelt, milyen kamatot kell fizetnünk, meddig kell nyögnünk a törlesztést, és hogy melyik fideszes milliárdos cégét gazdagítja majd az összeg. Valakinek bűnhődnie kell azért, hogy ezzel a hitellel Kína nemcsak gazdasági, hanem politikai függésbe is taszították Magyarországot. Mi, baloldaliak nem fogjuk hagyni, hogy a jobboldali pártok szemet hunyjanak a magyar emberek több évtizedes eladósítása felett! Nem hagyjuk, hogy ezzel a hitellel minden magyar állampolgárra körülbelül 40.000 forintnyi pluszterhet rakjanak. A DK éppen azért indul el a választáson önálló listával és 106 jelölttel, hogy egyetlen baloldali szavazó se maradjon otthon. Nem fogjuk cserben hagyni a baloldali szavazókat, mert a DK nélkül nincs kormányváltás. Varju László A DK országgyűlési képviselője Kiadó: Demokratikus Koalíció ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.