A honvédelem két alappillére, aktív és tartalékos együtt védi a hazát
Budapest, 2025. július 7., hétfő - Számos tapasztalatot vont le a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok tavaly nyáron elindított Szeretem, Megvédem! toborzókampány eredményei kapcsán - mondta dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke. Egy év alatt több mint 5500-an csatlakoztak a civil foglalkozás, vagy tanulmányok folytatása mellett végezhető szolgálati formához. A Magyar Honvédség továbbra is megbecsüli a területvédelmi tartalékos állomány minden egyes tagját, és a toborzókampány lezárulta óta is várja a jelentkezőket.
Böröndi vezérezredes elmondta, hogy a tartalékos rendszerhez való csatlakozás aktív szerepvállalást jelent a haza védelme érdekében. Emlékeztetett arra, hogy a területvédelmi tartalékos szolgálat keretében valós képesség és erő épül, ami elengedhetetlen Magyarország szuverenitásának és állampolgárai biztonságának fenntartásához. A honvédelem egyik alappillére a hivatásos és szerződéses katonák, a másik a területvédelmi tartalékosok állománya - tette hozzá a vezérkarfőnök. Hangsúlyozta, hogy a területvédelmi tartalékos rendszer abban alapvetően különbözik a hivatásos és szerződéses katonai szolgálattól, hogy minden évben meghatározott időszakra hívják be a tartalékosokat. Néhány tartalékos esetében előfordult az a helytelen gyakorlat, miszerint állandó behívással teljesítettek szolgálatot, ugyanakkor mindez pont a tartalékos szolgálat alapelveinek mond ellent. Akik nem munka vagy tanulmányok mellett kívánnak szolgálatot teljesíteni azokra akár hivatásos, akár szerződéses katonaként számít a Magyar Honvédség - mondta dr. Böröndi Gábor. Emlékeztetett a tartalékos szolgálat sajátosságára, hogy a kiképzést és egy-egy feladat teljesítését követően a résztvevők folytatják civil életüket, miközben továbbra is készen állnak arra, hogy szükség esetén ismét szolgálatba lépjenek. Ugyanakkor a területvédelmi tartalékos katona az alapkiképzés befejezését követően (amit egy éven belül köteles teljesíteni) saját elhatározásából vállalhatja a szerződéses, vagy a hivatásos katonai szolgálatot. További részletek: https://honvedelem.hu/hirek/a-honvedelem-ket-alappillere-aktiv-es-tartalekos-egyutt-vedi-a-hazat.html Kiadó: Honvédelmi Minisztérium ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.