Jókai 200 - Filmbemutató, kerekasztal-beszélgetés és domborműavatás a Tokaji Írótáborban

2025. augusztus 12., kedd 19:17
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nemzeti Közleménytár

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, 2025. augusztus 12., kedd - A Tokaji Írótábor augusztus 12-i délutánja a Jókai 200 emlékév jegyében telt, amely során két, egymást kiegészítő esemény is méltó módon idézte fel a nagy magyar író alakját és szellemi örökségét.

A Rákóczi Pince és Udvarház teraszán került sor a Jókai és a nők című kerekasztal-beszélgetésre, amelynek középpontjában az író nőalakokhoz fűződő ábrázolásmódja és személyes viszonya állt. A program az Egy asszonyi hajszál című rövidfilm vetítésével indult - a film forgatókönyvét Erős Kinga írta, rendező: Szabó Mihály -, majd Erős Kinga irodalomkritikus, Hansági Ágnes irodalomtörténész és Szabó Mihály osztotta meg gondolatait a közönséggel. A beszélgetést Soltész Márton irodalomtörténész vezette. A délután második felében a Millenniumi Irodalmi Emlékparkban folytatódott az emlékezés: Juha Richárd szobrászművész Jókai Mórt ábrázoló domborművét Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár avatta fel. Závogyán Magdolna beszédében hangsúlyozta: "Műalkotást avatni és fát ültetni a nagyok tiszteletére - kézzel fogható, megragadható események. Maradandóak. Ennek pedig egyre nagyobb jelentősége van egy olyan világban, amelyben egyetlen kattintással hozhatók létre vagy tüntethetők el tartalmak, melyben a teljesítmény sokszor illúzió, és a kérészéletű forma gyakran felemészti számunkra a lényeget". Az eseményen köszöntőt mondott L. Simon László, a Tokaji Írótábor elnöke is, közreműködött Turi Bálint színművész. A két program méltó módon egészítette ki egymást: a Jókai és a nők című kerekasztal-beszélgetés az író alakját, sokrétű nőábrázolását és érzékenységét, nők iránti kiemelkedő tiszteletét és megbecsülését idézte meg, míg a domborműavatás a Jókai-emlékezet ápolásának és ébren tartásának szimbolikus gesztusa volt. Kiadó: Tokaji Írótábor Egyesület ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.