Nyitó rendezvény

2025. augusztus 12., kedd 11:06
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nemzeti Közleménytár

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, 2025. augusztus 12., kedd - Megnyílt az 53. Tokaji Írótábor: fókuszban az irodalom és az irodalmi művekből készült adaptációk találkozása

Augusztus 11-én, hétfő délután ünnepélyes keretek között megnyitották az 53. Tokaji Írótábort, amely ezúttal a magyar irodalmi művek filmes, színházi és zenés adaptációinak témáját állította középpontba. A rendezvénynek hagyományosan a történelmi hangulatú Rákóczi Pince adott otthont, ahol az ország különböző pontjairól érkezett írók, szerkesztők, kutatók és művészek gyűltek össze. A megnyitón L. Simon László, az Írótábor elnöke köszöntötte a résztvevőket, és osztotta meg gondolatait a tábor idei tematikájáról: "Arra vagyunk kíváncsiak, mit adnak hozzá közös identitásunkhoz az irodalmi művek alapján megszülető filmek, tévésorozatok, színdarabok és musicalek, s a megtekintésük mennyire szolgálják az olvasáskultúrát". Bejelentette továbbá, hogy az Írótábor másik kiemelt témája az idén nyolcvanéves Magyar Írószövetség története és helyzete lesz. Az Írótábort Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg hivatalosan. Beszédében hangsúlyozta, hogy: "Az irodalom nem pusztán művészet, hanem nemzetformáló erő is". Hozzátette: "Számomra ennek a tábornak a legfőbb erősségét az jelenti, hogy harmóniában tartja az irodalmi emlékezetet, miközben érdemben elemzi az aktualitásokat és vázolja fel a feltételezett vagy vágyott jövőt." A pohárköszöntőt Bolvári-Takács Gábor, a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanszékvezetője tartotta, ünnepi gondolataival megnyitva az est kötetlenebb részét. A megnyitó ünnepi hangulatát Turi Bálint színművész fellépése emelte. A rendezvény házigazdájaként Makai Gergely birtokigazgató gondoskodott a Rákóczi Pince méltó atmoszférájáról és a vendéglátásról. Az idei írótáborban a résztvevők előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken és műhelymunkákon keresztül járhatják körül, hogyan válik egy regényből film, novellából színdarab, vagy éppen versből musical - és hogy mindez hogyan hat vissza az irodalomra. Kiadó: Tokaji Írótábor Egyesület ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.