Megszületett a jövő! Az I. innOtdk bemutatta a legtehetségesebb fiatal kutatók piacképes, nagy hatású ötleteit (1. rész)
Budapest, 2025. október 20., hétfő - Az I. innOtdk pályázat új fejezetet nyitott a magyar felsőoktatás hallgatói tudományos kiválóságában. A pályázatot az OTDT, a Magyar Innovációs Szövetség, az NJSZT és a Nemzeti Innovációs Ügynökség hirdette meg az innovatív kutatások szakmai és anyagi támogatására. A döntőbe jutott 28 projekt az Óbudai Egyetemen mutatkozott be, kiemelve a tudományos érték és társadalmi hasznosság kombinációját. A kezdeményezés lehetőséget teremt, hogy a hallgatói kutatások megfelelő támogatással gyakorlati megvalósításig juthassanak, erősítve Magyarország innovációs ökoszisztémáját.
Az I. innOtdk pályázat lezárásával a hallgatói tudományos kiválóság új fejezete kezdődött a magyar felsőoktatásban. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT), a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) és a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) által 2025 márciusában közösen meghirdetett I. innOtdk pályázat 2025. október 17-én, az Óbudai Egyetemen megtartott döntőjében bemutatott 28 legígéretesebb, innovatív kutatási projekt nemcsak a rövid távú piacképesség ígéretét hordozza, hanem számos esetben kiemelkedő társadalmi hasznosságot is felmutat. A fiatal kutatók nagy örömmel éltek az idén indult új lehetőséggel, hogy munkájuk kiemelt szakmai figyelmet és célzott támogatást kapjon a megvalósítás felé vezető úton. A magyar felsőoktatásban több mint 70 éve működő tudományos diákkörök (TDK) sikertörténete idén új fejezettel folytatódott. Az első alkalommal megrendezésre kerülő innOtdk pályázat célja az volt, hogy a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára nevezett, innovációs elemeket tartalmazó pályamunkák szerzőinek lehetőséget adjon arra, hogy mentori és anyagi támogatást kaphassanak, aminek köszönhetően megvalósíthatják kutatásuk tárgyát. A kezdeményezés nem titkoltan szeretné hosszú távon is motiválni a fiatalokat arra, hogy a tudományos diákköri tevékenység keretein belül olyan projektekkel is foglalkozzanak, amelyek piacképesek lehetnek, vagy társadalmi hasznossággal bírnak. "Felemelő volt látni, hogy milyen szintű tudással, felkészültséggel és lelkesedéssel mutatták be projektjeiket a pályázók. Az itt látott fiatalok nem csak tudományos munkájukért érdemelnek dicséretet, hanem azért is, ahogy elő tudták adni azt. Vannak projektek, amik akár rövid távon is megállhatják helyüket a gazdasági életben, és egészen magas volt azoknak az aránya, amik az emberek életének javítását tűzték ki célul" - mondta Dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke. Sajtókapcsolat: Szécsi Anikó kommunikációs vezető Országos Tudományos Diákköri Tanács Telefon: +36 70 596-8384 E-mail: kommunikacio@otdt.hu Kiadó: Montwerk Media Kft. ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.
Megszületett a jövő! Az I. innOtdk bemutatta a legtehetségesebb fiatal kutatók piacképes, nagy hatású ötleteit (2. rész)
Budapest, 2025. október 20., hétfő - Az I. innOtdk pályázat új fejezetet nyitott a magyar felsőoktatás hallgatói tudományos kiválóságában. A pályázatot az OTDT, a Magyar Innovációs Szövetség, az NJSZT és a Nemzeti Innovációs Ügynökség hirdette meg az innovatív kutatások szakmai és anyagi támogatására. A döntőbe jutott 28 projekt az Óbudai Egyetemen mutatkozott be, kiemelve a tudományos érték és társadalmi hasznosság kombinációját. A kezdeményezés lehetőséget teremt, hogy a hallgatói kutatások megfelelő támogatással gyakorlati megvalósításig juthassanak, erősítve Magyarország innovációs ökoszisztémáját.
Az I. innOtdk pályázatra a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) résztvevő egyetemi hallgatók és középiskolás diákok jelentkezhettek. A beérkezett 80 pályázat közül a legjobb 28 jutott a döntőbe. A fiatal kutatók itt röviden bemutathatták munkájukat, majd a szakmai zsűri kiválasztotta a kilenc legígéretesebb projektet, amelyek az utolsó fordulóban mérkőztek meg az innOtdk Nagydíjért és az innOtdk Díjért, míg előzetesen a közönség is szavazhatott a projekteket bemutató videókra. Az együttműködő szervezetek, az OTDT, a MISZ, az NJSZT és a NIÜ vezetői kiemelték, hogy a döntőbe jutott projektek kimagasló tudományos színvonalat képviseltek, és magas megvalósíthatósági potenciállal rendelkeznek, ezért további különdíjak kiosztásáról is döntés született. A díjazottak: - innOtdk Nagydíj - Bukta Balázs József nyerte el "Rezorcin-formaldehid alapú aerogélek arany vegyületek szelektív megkötésére" című projektjével a 100 000 Ft készpénzzel és 400 000 Ft célzott támogatással járó fődíjat. Munkája az elektronikai hulladékból történő értékes fémek, így az arany kinyerését is segítheti. - innOtdk Díj - Kovács Dániel és Kis Flóra vehette át az 50 000 Ft készpénzzel és 200 000 Ft célzott támogatással járó díjat. Kutatási anyaguk Nairobi nyomornegyedének problémáira kínál elérhető építészeti megoldást. Projektjük címe: "Harambee Project Kibera HU. Építészeti tervek társadalmi felelősségvállalási projektek támogatásához a kenyai főváros, Nairobi Kibera nevű nyomornegyedében szanitációs pontok létrehozására". - A Magyar Innovációs Szövetség különdíja - Horváth Dávid nyerte el a 150 000 Ft készpénzzel járó különdíjat "HoloDB: Demóadatok - újratöltve" című munkájával, ami egy általános célú relációs adatbázisszimulátorral tesz lehetővé hatékonyabb és energiatakarékosabb adatfeldolgozást. - A Neumann János Számítógéptudományi Társaság különdíja - Szmida Patrik Péter vehette át a 100 000 Ft készpénzzel járó különdíjat. "NeuroClutch" című munkája egy mesterséges intelligenciára épülő stratégiai tanácsadó megoldás e-sportolók számára. - Közönségdíj - Sallai Edina Angéla projektje nyerte el a legtöbb közönségszavazatot és az ezzel járó 50 000 Ft-os díjat. Kutatási projektjének tárgya egy komplex levegőminőség elemző rendszer volt. Pályázati anyagának címe: "Lebegő útanyag szemcsék 2. (KLER)". A pályázók a legkülönfélébb tudományterületeket képviselték, és ez a diverzitás tette még pezsgőbbé a légkört és lelkesebbé a szervezőket a folytatást illetően. A kezdeményezés bizonyította, hogy a hazai tudományos diákköri mozgalomban rejlő kutatási eredmények a megfelelő szakmai támogatással eljuthatnak a gyakorlati megvalósítás küszöbéig, hozzájárulva ezzel Magyarország innovációs ökoszisztémájának fejlődéséhez. Az OTDK fővédnökei a felsőoktatásért felelős miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal - Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapon keresztül. Az OTDK digitális kommunikációjának támogatója a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A tudományos diákköri mozgalom támogatója a Nemzeti Tehetség Program. Sajtókapcsolat: Szécsi Anikó kommunikációs vezető Országos Tudományos Diákköri Tanács Telefon: +36 70 596-8384 E-mail: kommunikacio@otdt.hu Kiadó: Montwerk Media Kft. ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.