Dobrev Klára: A DK törvényjavaslatot nyújt be a kormányváltás után az euró bevezetéséért

2025. december 6., szombat 11:08
Budapest Nemzeti Közleménytár

Budapest, 2025. december 6., szombat - A DK törvényjavaslatot nyújt be a kormányváltás után, amely lehetővé tenné az euró bevezetését Magyarországon

Fogunk még valaha euróval fizetni Magyarországon? Ha az Orbán Viktoron múlik, akkor nem, hiszen a kormány folyamatosan játszik a forint árfolyammal, ettől pedig az ország elszegényedik: magasak az árak, állandó bizonytalanságban működnek a vállalkozások. A DK a kormányváltás után azonnal be fogja nyújtani a parlament elé a baloldali programunk alapján írt törvényjavaslatainkat és határozati javaslatainkat, amelyeket a választásokig hétről hétre bemutatunk. A devizahiteleseket és a gyermekvédelmet érintő törvénycsomagunk után az euró bevezetését lehetővé tevő határozati javaslatunkat mutatjuk be: A DK konkrét céldátumot határozna meg. Az új, baloldali kormánynak már 2026 szeptemberéig gazdasági szakemberekkel, szakszervezetekkel közösen ki kell dolgoznia az euró bevezetésének részletes ütemtervét, meg kell határoznia a bevezetéshez szükséges lépések végrehajtásának határidejét és módját: hogyan csökkentenénk a költségvetési hiányt és az államadósságot, hogyan szorítanánk vissza az inflációt, és hogyan készítenénk fel, segítenénk és tájékoztatnánk a magyar embereket és vállalkozásokat. A DK határozati javaslata rögzítené, hogy az euró bevezetése Magyarország számára nem csak józan gazdasági érdek, hanem annak végleges kimondása is, hogy Európához tartozunk. Magyarország útja nem a keleti, egypárti diktatúrák felé vezet, hanem az eurót használó, szabad európai nemzetek közösségébe. Mi, baloldaliak ezért dolgozunk. Be fogjuk vezetni az eurót Magyarországon, hogy végre európai béreket és európai nyugdíjakat adhassunk az embereknek, ez a baloldal programja. Dobrev Klára A DK elnöke Dobrev Klára sajtótájékoztatóját a DK Facebook-oldalán közvetítettük. Az euró bevezetéséről szóló törvényjavaslat a DK honlapján érhető el. Kiadó: Demokratikus Koalíció ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.