Dobrev Klára: Országos plakátkampányt indít a DK az erős baloldalért
Budapest, 2026. január 16., péntek - Dobrev Klára: Országos plakátkampányt indít a DK az erős baloldalért
Országos plakátkampányt indít a Demokratikus Koalíció a mai nappal - jelentette be sajtótájékoztatón Dobrev Klára, a DK elnöke. Mint elmondta, országszerte mintegy 800 plakáttal találkozhatnak az emberek, rajtuk azzal az üzenettel: "Ha nem akarsz csak jobboldali pártokból álló országgyűlést, küldj erős baloldalt a parlamentbe." A DK elnöke hangsúlyozta: minden kutatás azt mutatja, hogy sok százezer magyar szeretné az Orbán-rendszer bukását, ugyanakkor nem tud jobboldali pártokra szavazni - sem a Fideszre, sem a Mi Hazánkra, sem más jobboldali ellenzéki pártokra. Éppen ezért - fogalmazott - elengedhetetlen, hogy legyen egy erős baloldali alternatíva, amely képes megszólítani és szavazásra vinni ezeket az embereket április 12-én. Dobrev Klára elmondta: a plakátkampány azért korlátozódik mintegy 800 felületre, mert Magyarországon mindössze egyetlen olyan plakátcég működik, amely független a NER-től. A DK nem hajlandó olyan vállalkozással együttműködni, amely bármilyen módon összefonódik az Orbán-rendszerrel. Megjegyezte: ennél a cégnél korábban Hadházy Ákos és a Momentum plakátjai is megjelentek. Dobrev Klára hangsúlyozta: egyedül a baloldal, és azon belül a Demokratikus Koalíció képviseli következetesen azt az álláspontot, hogy a jelenlegi alaptörvényt el kell vetni, és új, demokratikus alkotmányra van szükség. Mint fogalmazott: a jobboldali pártok megtartanák a jelenlegi rendszert, míg a DK az Országgyűlés első napján új választójogi törvényt alkotna. "Tudom, látom és érzem azt a felelősséget, hogy a kormányváltás után valóban le kell bontani az Orbán-rendszert, és egy erős, európai magyar köztársaságot kell létrehozni. Ehhez erős baloldal kell a parlamentben" - fogalmazott Dobrev Klára. Hozzátette: még a Horthy-rendszerben sem volt olyan időszak, amikor ne lett volna baloldal a parlamentben, és ez most sem lehet másként. "Mi ezért küzdünk, és ezért dolgozunk" - zárta sajtótájékoztatóját, amit a DK Facebook-oldalán közvetítettünk. DK Sajtóiroda Kiadó: Demokratikus Koalíció ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.