Érdemes-e menteni a pszichiátria süllyedő hajóját, vagy itt az idő más utat keresni a mentális egészségügyhöz? (1. rész)
Pest vármegye, 2026. február 12., csütörtök - A napokban arról szólnak a hírek: tizenöt pszichiáter mondott fel a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben (OPAI). Megint válságban a magyar pszichiátria, megint nem tudni, mi lesz a mentális betegekkel. A pánikhangulatot alighanem az táplálja leginkább, hogy a legtöbben - beleértve a döntéshozók többségét is - a pszichiáterektől várja a lakosság mentális egészség(telenség)ének javulását. Hiszen ott a sok szorongó, ott a sok alkoholista, ki fog velük foglalkozni, ha nem a pszichiáter, és ha nincs elég pszichiáter, mi lesz velünk?
Ugyanakkor az utóbbi években egyre-másra születnek a nagyon erős kritikák a pszichiátria működésével kapcsolatban, méghozzá olyan nemzetközi hatóságoktól, akiket illik komolyan vennünk. Például 2017 júniusában az ENSZ különleges referense, Dainius Puras professzor (aki egyébként pszichiáter) így fogalmazott jelentésében, amelyet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának asztalára tett le Genfben: "Most már egyértelmű bizonyítékok állnak rendelkezésre egy olyan rendszer kudarcáról, amely túlzott módon támaszkodik a mentális egészségügyi szolgáltatások orvosbiológiai modelljére, beleértve a tudatmódosító gyógyszerek elsődleges és eltúlzott használatát; és mégis, ezek a modellek továbbra is fennmaradnak." A professzor azután így folytatja a jelentésben: "Ezen elképzelések állandósítják a megbélyegzést és megkülönböztetést, csakúgy, mint a kényszerítés gyakorlatát, amely széles körben elfogadott marad napjaink mentális egészségügyi rendszerében." Puras professzor nincs egyedül véleményével. 2021 nyarán a maga a WHO emelt szót az emberi jogokat sárba tipró pszichiátriai kényszerkezelések ellen. Jelentésük szerint ezek "mindenütt elterjedtek, és egyre gyakrabban alkalmazzák őket a világ országaiban, dacára annak, hogy semmi sem bizonyítja azok előnyös kimenetelét, ellenben jelentős bizonyíték van arra, hogy fizikai és pszichológiai károkhoz, sőt halálhoz vezetnek". Lehet még folytatni a sort az elmúlt évekből. A lényeg: a mai pszichiátria kritikáját már nem lehet egy kézmozdulattal lesöpörni. A magyar tapasztalat sajnos ugyanezt támasztja alá. Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Európa Alapítvány ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.
Érdemes-e menteni a pszichiátria süllyedő hajóját, vagy itt az idő más utat keresni a mentális egészségügyhöz? (2. rész)
Pest vármegye, 2026. február 12., csütörtök - Ha manapság bemegyünk egy pszichiátriai osztályra, gyógyszerekkel tompított, csendes embereket látunk, akik többnyire kába ájulatban töltik napjaikat. Csendben vannak, nem zavarják a környezetüket, ahogy azt esetleg előtte tették, és talán őket magukat sem zavarja a saját mentális kínjuk - a szedálás miatt nem érzékelnek belőle szinte semmit, ahogyan az őket körülvevő világból is keveset. Telnek a napok anélkül, hogy valódi bajuk igazi okával bárki foglalkozna. Amikor aztán a kellemetlen mentális tüneteknek sikerült kémiailag fölébe kerekedni, akkor "kompenzált állapotban" hazabocsátják. És legtöbbször kezdődik minden elölről.
Ha belegondolunk, nem is csoda, hogy összeomlik egy olyan terület, amely eleve nem működőképes. Az összeomlás tulajdonképpen törvényszerű. De félreértés ne essék: megoldási lehetőségek igenis vannak. A világ több pontján indultak már kezdeményezések az erőltetés nélküli, lehetőleg tudatmódosítás nélküli mentális egészségügyi szolgáltatásokra - szép eredményekkel. Rendelkezésre állnak ilyen példák Amerikából, Európából, de egykori magyar példaként felidézhetjük az Aranyketrec történetét is. Az azonos című könyvben Benedek István pszichiáter szerethető stílusban írta meg, hogyan teremtett egy vidéki elmeintézetben olyan menedéket páciensei számára, mely a valódi felépülés útját kínálta számukra. Egy ilyen, a maitól eltérő alapokon működő elmeegészségügyi intézet valahogy így nézne ki: A páciensek békében kipihenhetik magukat, kényszerítések vagy korlátozások nélkül; tápláló ételeket és elegendő folyadékot kapnak (a kiszáradás ugyanis súlyosan rontja a mentális állapotot); mellőzik a tudattompító pszichiátriai gyógyszerezést; testi betegségeiket hagyományos orvosi eszközökkel kezelik; meghallgatják őket, kommunikálnak velük, programokat szerveznek, lehetővé teszik a rendszeres, önkéntes tevékenységeket és munkát az önbizalom növelésére; mindezt szeretetteljes légkörben. Valóban új alapokra kellene tehát helyezni a mentális egészségügyet - és ez főként a szándékon múlik. Azonban mindenki jobban járna egy olyan ellátórendszerrel, amely ténylegesen ki tudja szolgálni a társadalom igényeit, és valódi megoldásokat tud adni a mentális problémákra. Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Európa Alapítvány ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.