Dobrev Klára a DK kampányzáróján: "Nem elég kormányt váltani – rendszert kell!"

2026. április 11., szombat 15:59
Budapest Nemzeti Közleménytár

Budapest, 2026. április 11., szombat - A DK országos kampányzáró rendezvényét Kálmán Olga nyitotta meg, aki köszöntőjében a választás tétjére és a részvétel fontosságára hívta fel a figyelmet. Beszédében hangsúlyozta: a következő nap döntése hosszú időre meghatározza Magyarország jövőjét.

A rendezvényen felszólalt Páger Ferenc, Versend polgármestere és a térség országgyűlési képviselőjelöltje is, aki kiemelte: a Demokratikus Koalíció közössége a támadások ellenére is egységes maradt. "A DK nem csupán politikai párt, hanem egy olyan közösség, amely képes kiállni egy igazságosabb, élhetőbb Magyarországért" - fogalmazott. A kampányzáró fő felszólalója Dobrev Klára volt, aki beszédében egyértelművé tette: Nem miniszterelnököt választunk, hanem parlamenti többséget. A DK elnöke hangsúlyozta: a választás valódi tétje nem személyi kérdés, hanem az, hogy milyen politikai erők kerülnek be az Országgyűlésbe. Beszédében arra figyelmeztetett: egy szoros választási eredmény esetén fennáll a lehetősége annak, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz a Toroczkai László által vezetett Mi Hazánkkal együtt alakítson kormányt, ezért minden egyes Mi Hazánkos képviselőt legalább egy DK-ssal kell ellensúlyozni - tette hozzá. A DK elnöke kiemelte: pártja nem csupán kormányváltást, hanem teljes rendszerváltást kíván. "Mi egy korrupciómentes Fidesz-rendszert sem kérünk" - fogalmazott. A választás jelentőségéről így fogalmazott: "Az az X nem egy napra szól, hanem évekre meghatározza Magyarország jövőjét." A beszéd fontos eleme volt a politikai kultúra megújításának igénye is. Dobrev Klára elutasította a megosztó, gyűlöletkeltő politikai stílust, és hangsúlyozta: "Nem lehet Orbán rendszerét Orbán stílusával leváltani." A kampányzáró rendezvény üzenete szerint a választás tétje, hogy Magyarország a jelenlegi politikai rendszerben marad-e, vagy elindul egy demokratikus, európai irányba. "A kérdés: Orbán-rendszer vagy demokrácia" - zárta beszédét Dobrev Klára. A DK kampányzáró rendezvényét Dobrev Klára Facebook-oldalán közvetítettük. DK Sajtóiroda Kiadó: Demokratikus Koalíció ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.