Indul a jelentkezés a honvédelmi táborokba

2026. április 27., hétfő 10:37
Budapest Nemzeti Közleménytár

Budapest, 2026. április 27., hétfő - Jubileumi évéhez érkezett a honvédelmi táborprogram: a Magyar Honvédség idén tizedik alkalommal indítja el a fiataloknak szóló nyári turnusokat. Idén 107 tábor, közel 60 különböző tematika és több ezer férőhely közül választhatnak a jelentkezők.

A táborok célja, hogy a 12-25 éves korosztály számára élményekben gazdag, ugyanakkor hasznos tudást is adó nyári elfoglaltságot biztosítsanak. A résztvevők testközelből ismerhetik meg a katonák mindennapjait, feladatait és a honvédelemhez kapcsolódó értékeket, miközben olyan készségeket sajátíthatnak el, amelyek a hétköznapi életben is hasznosak lehetnek. A honvédelmi táborokban idén közel 60 különböző tematika érhető el a hagyományőrzéstől és vízi programoktól kezdve a kibervédelemig, a légierős és ejtőernyős kiképzéseken át egészen a lovas és szárazföldi kalandtáborokig. A fiatalok egyéni érdeklődésük szerint jelentkezhetnek, ugyanakkor egy résztvevő legfeljebb két tábort jelölhet meg a nyári szünet során. Az előkészületek már zajlanak, a táborok idén is biztonságos és szervezett körülmények között valósulnak meg. A foglalkozásokat tapasztalt katonák vezetik, a programokat pedig a különböző korosztályokhoz igazították. A fiatalok egyebek mellett álcázási technikákat tanulhatnak, megismerkedhetnek a tereptannal, túlélési gyakorlatokon vehetnek részt, valamint kipróbálhatják a lövészetet és különféle sportprogramokat is. Jelentkezni 2026. április 27-én 10 órától lehet a honvedelmitabor.hu oldalon. Kiadó: Honvédelmi Minisztérium ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.