Hat vallás "A lélek alkotó tereiről", a művészet szerepéről az Istennel /a Transzcendenssel való kapcsolatban
Budapest, 2026. május 18., hétfő - 2026. május 9-én délután 6-tól vallásközi estre került sor a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának gyülekezeti termében "A lélek alkotó terei" címmel.
Hat vallás (bahá’í, evangélikus, hindu, református, zen buddhista, zsidó hit) hívői keresték a választ arra, hogy mi a művészetek szerepe a Transzcendenssel való kapcsolódásban. Bár a képzőművészetek egyes ágai nem minden hagyományban vannak jelen, a zene és az emberi hang, mint az érzelmek és a szeretet kifejeződésének eszköze minden vallásban hangsúlyosan megtalálható. A legnemesebb művészet feladata az emberi lélek kiemelése a mindennapok eltompító, felőrlő monotonitásából, és hogy útra indítsa az emberi lét legnagyobb feladatának teljesítése felé, vagyis hogy visszataláljon igazi valójához, és helyreállítsa kapcsolatát Teremtőjével, a Transzcendenssel. A röviden összefoglalt gondolatokat művészi bemutatók követték: elsősorban ének és zene, de a költészet és a képzőművészet is megjelent a művészetek között. A program végén a vallási képviselők egy nagy gyertyáról gyújtottak meg egy-egy mécsest, szimbolizálva a hitek és a szellemiség egységét. A hallgatóság véleménye alapján a megjelentek csodálatos estét töltöttek együtt. Kiadó: Magyarországi Bahá’i Közösség ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.