A Sándor-palota közleménye
Budapest, 2026. május 22., péntek - A Sándor-palota közleménye a "kegyelmi ügyként" megismert döntés dokumentumaival kapcsolatosan
A köztársasági elnök a "kegyelmi ügyként" ismertté vált KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú kegyelmi döntés kivizsgálását kezdettől teljes egészében támogatja, és ahogyan azt a Sándor-palota 2026. május 19-i közleményében kijelentette, kész együttműködni a Kormánnyal annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kaphasson erről a nagy közfelháborodást kiváltó esetről. A miniszterelnöknek a köztársasági elnök részére címzett, a közösségi médiában a tegnapi napon megjelent közlése alapján a Sándor-palota sajnálattal vette tudomásul, hogy a Kormány nem működik együtt a kegyelmi ügy iratainak szakszerű, a közigazgatás gyakorlatának megfelelő átvételében. Figyelemmel a felfokozott közérdeklődésre a Sándor-palota nem kívánja a Kormány elmulasztott együttműködésétől függővé tenni a hivatalos iratok nyilvános megismerhetőségét. Erre a kivételes helyzetre tekintettel a Sándor-palota a honlapján közzéteszi a nyilvánosság számára a birtokában lévő hivatalos dokumentumokat. Mindazonáltal a köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat és a többi hatalmi ág közti kommunikáció a közösségi média és a sajtó felületeire helyeződött át. Kiadó: Sándor-palota ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.