Az államosított lombikprogram eltitkolt gyermek áldozatai
Budapest, 2026. június 8., hétfő - Megdöbbentő, és mindenki számára megalázó esemény történt 2022 júniusában a Versys Clinics meddőségi magánklinikán. Rendőrök kíséretében megjelentek a fővárosi Szent János Kórház megbízott vezetői, a hatósági ellenőrök, majd az éj leple alatt rendőri felvezetés mellett átvitték Szent János Kórház meddőségi centrumába azt a folyékony nitrogén tartályt, amelyben 935 fagyasztott embriót a Versys Clinics páciensei tároltak.
A hatóság embereinek tisztában kellett lenniük azzal, hogy a fagyasztott embriók sorsa felett kizárólag az őket létrehozó felek (a szülők) közösen rendelkeznek. Sem az állam sem a kezeléseket végző magánintézetek nem dönthetnek saját hatáskörükben az embriók sorsáról, tárolásuk helyéről. A Belügyminiszter 2022 június 20-án jelölte ki az embriók átvételére a Szent János Kórházat, noha ezt már 8 nyolc hónappal korábban 2021. szeptember 30-ig meg kellett volna tennie. Az idő rövidsége miatt a pácienseknek azonban esélyük sem volt arra, hogy éljenek a törvényes jogukkal, miszerint a Szent János Kórház helyett más egészségügyi szolgáltatót válasszanak az embriók átvételére. Az állami hatóság nem kereste fel a leendő szülőket és nem kérte beleegyezésüket embrióik állami tárolásához. Azok a kiszolgáltatott meddő párok, akik a médiából sem értesültek az embriók államosításáról továbbra is a Versys klinikán jelentkeztek beültetésre. A végeredmény az lett, hogy a dühös és bizalmukat vesztett betegek fagyasztott embriói a mai napig szinte hiánytalanul az eredeti tartályban várnak beültetésre a Szent János Kórházban. Államosítás nélkül ezeket az embriókat a Versys Clinics-ben már régen visszaültették volna, mintegy 300 gyermek megszületését eredményezve. Ezek a meg nem született gyermekek az állami szerepvállalás eltitkolt áldozatai. A szándékos titkolózás nemcsak az államosított fagyasztva tárolt embriókra jellemző. Nem teszik közzé a gyengébb eredményeket produkáló állami centrumok nevét sem. A Szent János Kórház meddőségi centruma idén februárban karbantartás és biztonsági ellenőrzés miatt három hétre bezárásra került. Vajon kinek az ötlete volt, hogy pont ebben az intézetben tárolják tovább a gyanútlan betegek embrióit? A rendszerváltási hangulatban megalakult Egészségügyi Minisztérium feladata lesz kivizsgálni, hogy az "állami gondozásba" vett embriók tárolása és a felolvasztási protokoll megfelelt-e a Versys Clinics ESHRE ARTCC előírt szakmai protokolljának, és a beavatkozásokból mennyi gyermek született? Érdemes lenne átgondolni és helyt adni annak az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásának, amely lehetővé tenné az összes embrió visszaszállítását a betegek által választott intézetbe, hogy ott végre beültetésre kerülhessenek, és a kívánt gyermekek megszülethessenek. Dr. Vereczkey Attila Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet, alapító, orvosigazgató Magyar Humán Reprodukciós Társaság, Elnök +36-309-683560 attila.vereczkey@versysclinics.com Kiadó: Humán Reprodukciós Intézet Kft. ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.