21. alkalommal adták át a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat

2026. június 10., szerda 20:49
Kárpátalja Nemzeti Közleménytár

Budapest, 2026. június 10., szerda - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat, az elismerést szerdán adták át Budapesten.

Kövér László, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi tagja laudációjában elmondta, százhat esztendeje a magyarság legmostohább sorsú külhoni nemzetrésze a kárpátaljai magyar közösség, amely 2014 óta a létével szembeni újabb súlyos kihívással kénytelen megküzdeni. Mint fogalmazott, a több mint ezer esztendeje a kárpátaljai szülőföldjén élő magyarság mai nemzedékei 2014 után ezért váltak mostoháivá az idén harmincöt esztendős független ukrán államnak. Hangsúlyozta: aki megkérdőjelezi mások önazonosságát, aki tagadja mások léthez való jogát, annak előbb vagy utóbb szintén megkérdőjeleződik, szintén megtagadtatik a léte. Rámutatott, 2014 után az ukrán állam teljes eszközrendszerével a magyar közösség felszámolásába kezdett azért, hogy ukránokká tegye a magyarokat. Kövér László beszédében kifejtette, hogy 2022 után az Európai Unió egyes képviselői kétségbe vonták az orosz nemzet szuverenitását, nyíltan tagadni kezdték az orosz állam létjogosultságát, és olyan tervekről kezdtek el beszélni, hogy miként kell területileg felosztani Oroszországot. Mindeközben napjainkban Európán kívüli érdekkörök kétségbe vonják minden európai nemzet létjogosultságát, meghaladottnak mondják az európai nemzeti államokat, és az azok demokratikus együttműködésén alapuló jelenlegi Európai Unió diktatórikus birodalmi átalakítására készülnek. "Ma még a nemzeti önazonosság tudata a legerősebb közösségképző erő a nyugati világban, ebből a tudatból ered a nemzeti közösség, amely létjogosultságot kölcsönöz minden nemzeti államnak. A modernnek mondott nyugati civilizáció két pilléren nyugszik: a keresztény értékrenden és a nemzeti önazonosságon. Nem véletlen, hogy a nyugati világban mindenhol ezen két pillér áll a leghevesebb politikai, gazdasági, kulturális és lélektani támadások alatt" - fogalmazott. Kövér László kijelentette: nemzeti állam nincs nemzet nélkül, nemzet pedig nincs identitás nélkül. "Nem az nyer, akinek erősebb a fegyvere, hanem az, akinek erősebb a hite" - mondta, rámutatva, hogy ez a hit a megtartója a kárpátaljai magyarságnak a szülőföldjén, és ez a hitbéli kitartás a felbecsülhetetlen hozzáadott értéke napjainkban is a kárpátaljai magyar közösségnek a magyar nemzet önvédelmi küzdelmeihez, valamint példamutatás minden európai nemzet számára. Kövér László elmondása szerint a díjazott szervezet tagjai a szó legszorosabb értelmében a kárpátaljai magyar jövőt képviselik. Azok a fiatalok is, akik otthon maradva minden nap tesznek azért, hogy a magyar élet fennmaradjon Kárpátalján, és azok is, akik a háború kitörése óta saját életük védelmében kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket, ám azóta is minden nap a hazatérésre vágynak. Dobsa István, a díjazott Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnöke köszönő beszédében visszatekintett a mozgalom indulására és tíz évvel ezelőtti újjászervezésére. Mint mondta, a sok kudarc és - többnyire építő - kritika ellenére sikerült megmaradni és tovább vinni a szervezetet, létrehozni egy közösséget. Mert az ifjúsági szervezet legfontosabb célja: közösséget teremteni. A szövetség elnöke Antoine de Saint-Exupéryt idézte:"Ha hajót akarsz építeni, ne verbuváld össze az embereket, hogy fát gyűjtsenek, és ne oszd be őket a munkákra. Inkább tanítsd meg őket arra, hogy vágyódjanak a hatalmas és végtelen tengerre". Dobsa István kijelentette, csodálatos nemzetünket, anyanyelvünket és kultúránkat nem fogjuk feladni, "ez a mi hajónk". Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke elmondta, az alapítvány legfontosabb feladata a társadalmi kötelékek megerősítése, a közösségi alapon szerveződő, értékeiben élő Magyarország, valamint a határon túli kis magyar világok megtartása és megújítása. "Húsz év elteltével örömmel mondhatjuk, hogy a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj története ennek a gondolatnak a kiteljesedése" - fogalmazott. Elmondta, tudjuk, hogy a közösségépítés nem olyan vállalkozás, amely azonnal eredményt hoz, vagy látványos sikert ér el. A termést nem mindig az takarítja be, aki a magot elültette. Az alapítvány elnöke szerint kevés helyen érthető ez jobban, mint Kárpátalján, "ott, ahol a magyarság megmaradása nem csupán elméleti kérdés, hanem mindennapi valóság és feladat". A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma a Polgári Magyarországért Díj mintájára 2006-ban alapította meg a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat, amely évente olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki, vagy akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységgel, személyes példamutatással a jelenen túlmutató szellemi, emberi értékeket hoznak létre, vagy tevékenységük jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget. A korábbi díjazott közösségek között szerepel például a Rákóczi Szövetség, a Kárpátaljai- és Romániai Magyar Cserkészszövetség, vagy a Szentegyházi Gyermekfilharmónia kórusa. Az egyéni teljesítményt is gyakran díjazták többek között Várda Ferenc hitoktató vagy Lévay Petra paralimpikon esetében. A korábbi díjazottak listája és bővebb információk a díjról megtalálhatók az alapítvány honlapján, a www.szpma.hu oldalon. Kiadó: Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.