Fidesz-frakció közleménye
Budapest, 2026. július 2., csütörtök - Magyar Péter megszegte ígéretét és becsapta a magyar családokat
Magyar Péter a kampány alatt még azt ígérte, hogy 700 ezer gyermek fog 100 ezer Ft-os iskolakezdési támogatásban részesülni, a mai bejelentés alapján viszont csak 400 ezer gyermek számíthat a támogatásra. Magyar Péter hazudott a folyósítás ütemezése tekintetében is, hiszen a támogatásra jogosult családok nem a teljes összeget, hanem annak csak a felét fogják megkapni augusztusban. Szintén aggályos, hogy a jogosultak köre nem átlátható, ezért sok százezer gyermek esetében bár indokolt lehetne a támogatás odaítélése, mégsem részesülhetnek benne, miközben sok tízezer jobb módú család a támogatást meg fogja kapni. Ezzel azt az ígéretét is megszegte Magyar Péter, miszerint a támogatásban csak a rászoruló családokat fogják részesíteni. Szintén emlékeztetnénk, hogy bár Magyar Péter a kampány során tucatszor megígérte a családi pótlék azonnali megduplázását, egyelőre semmit nem tudni annak bevezetéséről, sok százezer családot hagyott ezzel bizonytalanságban. A nagyságrendek alapján azt is rögzíteni érdemes, hogy a korábbi Fidesz-KDNP kormány alatt a családok támogatására fordított éves költségvetési összeg 2010-2026 között ötszörösére, 1000 Mrd Ft-ról közel 5000 Mrd Ft-ra nőtt. A ma bejelentett 40 Mrd Ft így a meglévő családtámogatások összegének 1%-kát sem éri el. Kiadó: Fidesz-frakció ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.