Fidesz-frakció közleménye

2026. július 22., szerda 14:05
Budapest Nemzeti Közleménytár

Budapest, 2026. július 22., szerda - Iskolakezdési támogatás: Magyar Péter átverte a választóit, a felálló rendszer pedig nem igazságos

A Fidesz-KDNP frakciószövetség támogatta az iskolakezdési támogatás bevezetését. A kormány által kapkodva és megfelelő élőkészítettség nélkül előterjesztett javaslat ugyanakkor sok rászoruló családot kirekeszt a támogatásból, ezért jelentős korrekcióra szorul. Magyar Péter a választási kampányban 700 ezer rászoruló gyermeknek ígért 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást. Kormányra kerülve ez a szám 400 ezerre apadt. Korábban azt is ígérték, hogy a támogatást a családok egyösszegben kapják meg, de végül azt két részletben fizetik majd ki. Eközben a 400 ezer gyermek jogosultságának meghatározására vonatkozó szabályok nem megfelelőek. Miközben a Tisza azt állítja, hogy a támogatás rászorultság alapján kerül meghatározásra, ez csak részben valósul meg. A rosszul előkészített tiszás javaslat eredményeként: miközben egy milliós fizetésből élő, gyermekét egyedül nevelő szülő meg fogja kapni a támogatást, addig egy négyfős, kétgyermekes család, ahol az egyik szülő minimálbért keres, míg a másik háztartásbeli, nem részesül a támogatásban. Ez világosan mutatja, hogy a felálló támogatási rendszer igazságtalan. Magyar Péternek és a Tisza Pártnak minden lehetősége megvolt arra, hogy szakmailag megalapozott és igazságos rendszert dolgozzanak ki. Ehelyett kapkodva, kivételes eljárásban, átgondolatlanul és rengeteg rászoruló családot kirekesztve terjesztették azt elő. A Tisza facebook-kormányzás helyett valódi kormányzásra kapott felhatalmazást. Ideje volna, hogy éljenek ezzel a felelősséggel. Felszólítjuk a Tisza-kormányt, hogy végezze el a szükséges korrekciókat az iskolakezdési támogatási program kapcsán és bővítse a jogosult családok körét. Kiadó: Fidesz-frakció ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.