Fidesz-frakció közleménye
Budapest, 2026. július 23., csütörtök - Követeljük a politikai fogvatartottak azonnali szabadon engedését!
Az NKA-ügyet kultúrpolitikai vita helyett a Tisza egy politikai koncepciós eljárássá tette! A Tisza célja az NKA-üggyel a politikai ellenfeleinek megbélyegzése és ellehetetlenítése. Ennek nyilvánvaló és álságos megnyilvánulása az, hogy koholt vádak alapján négy fogvatartott letartóztatását arra hivatkozva hosszabbították meg további 3 hónappal, miszerint esetükben fennállhat a bűnismétlés lehetősége. A politikai elvárások mentén született döntés abszurd, igazságtalan és aránytalan. A döntés abszurditása egyben azt is mutatja, hogy a megfélemlítés mellett annak másik célja, hogy igazolja a Fidesz szerverek lefoglalásával megvalósult, a rendszerváltás utáni Magyarország történetében példátlan adatlopási ügyet. Követeljük, hogy az egy hónapja börtönben tartott volt kormánytisztviselőkkel és a kedden hajnalban letartóztatott Fidesz-frakció munkatárssal szemben folytatott eljárásokra a törvényesség talaján és ne politikai elvárások alapján kerüljön sor, ennek keretében szüntessék meg a valamennyiükkel szemben alkalmazott abszurd és méltatlan kényszerintézkedéseket és személyes szabadságuk korlátozását. Kiadó: Fidesz-frakció ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.