Egy nap Budapest közbiztonságáért

2026. augusztus 10., hétfő 14:42
Bács-Kiskun vármegye Nemzeti Közleménytár

Budapest, 2026. augusztus 10., hétfő - Ezzel az elnevezéssel indított akciót az Országos Polgárőr Szövetség. Augusztus első hetétől szeptember harmadik hetéig hétvégenként vendég polgárőrök teljesítenek szolgálatot a fővárosban. A cél, hogy a polgárőrség látható, összehangolt és preventív jelenlétével hozzájáruljon Budapest közbiztonságának további erősítéséhez, figyelemmel a fővárosi lakosság és a fővárosba érkezők szubjektív biztonságérzetének javítására, igazodva a belügyminiszter által a rendőrség számára elrendelt harmincnapos fokozott szolgálathoz.

Fővárosi hétvégi vendégszolgálatra két lépcsőben, augusztus 7. és 20., valamint augusztus 21. és szeptember 20. között várják elsősorban a Budapesthez közeli vármegyékből a polgárőröket, de a program nyitott, az ország bármely egyesületéből lehet jelentkezni. A vendégpolgárőrök az első szakaszban a rendőrség által meghatározott, közbiztonság szempontjából forrópontnak számító helyszíneken, a fogadó fővárosi polgárőrségek tagjaival közösen látnak el szolgálatot, elsősorban Budapest külső kerületeiben. Feladatuk klasszikus járőrszolgálat, emellett természetesen segítséget nyújtanak az arra rászorulóknak, értesítik a mentőket, a szociális ellátórendszer illetékeseit, vagyis jelenlétükkel szolgálják a bűnmegelőzést. A második szakaszban a polgárőrök a rendőrök járőrtársai lesznek, a közös szolgálat során fő feladatuk a rendőri intézkedés biztosítása, a jogsértések megszakításában a járőrvezető utasításainak megfelelően való közreműködés. A vendégszolgálatot ellátó polgárőrök utazási költségtérítést, illetve saját ellátásuk biztosítására személyenként meghatározott értékű étkezési utalványt kapnak. Az első hétvégén Bács-Kiskun, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegyéből összesen huszonhárom polgárőr teljesített vendégszolgálatot Budapesten. Kiadó: Országos Polgárőr Szövetség ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.