Megnyílt az 54. Tokaji Írótábor
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, 2026. augusztus 10., hétfő - Emlékezet és felejtés címmel nyitotta meg kapuit a Tokaji Írótábor augusztus 10-én. Hagyomány szerint a rendezvény megnyitójának a Rákóczi Pince adott otthont. Írók, művészek, kutatók érkeztek a jeles rendezvényre szerte a Kárpát-medencéből.
Emlékezet és felejtés címmel nyitotta meg kapuit a Tokaji Írótábor augusztus 10-én. Hagyomány szerint a rendezvény megnyitójának a Rákóczi Pince adott otthont. Írók, művészek, kutatók érkeztek a jeles rendezvényre szerte a Kárpát-medencéből. L. Simon László, a Tokaji Írótábor Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta, hogy a múlthoz való kötődés, az elődök felé való tiszteleten túl feladata a mai írótársadalomnak a pályakezdő fiatal írónemzedékkel való jó viszony kialakítása is. Idén az Írótábor középpontjában Németh László és Berzsenyi Dániel munkásságán kívül az 1956-os forradalom és a magyar színház kapcsolata áll. Ezen kívül, irodalom és politika című tematikus nap keretében a könyvkiadás és könyvterjesztés helyzetéről, a folyóiratok jövőjéről, valamint az irodalmi támogatási rendszer lehetőségeiről beszélgetnek majd a résztvevők. Posta György Tokaj polgármestere idén is szeretettel fogadta az idelátogató írókat. Elmondta, hogy a megújult főtér és történelmi épületek a nagy találkozások helyszíne, ahogyan a város maga is, hiszen itt találkozik a Tisza és a Bodrog, a Felvidék és a Partium, a síkság és a hegység. Ezt követően Lutter Imre versmondó, költő előadásában Németh László Második szárszói beszédéből adott elő részleteket. Jánosi Zoltán, az MMA művészetelméleti tagozatának vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, felidézte a gyermekkorában még egészen máshogyan festő Tokajt. Az időből való kiszakadás 54. pillanatának nevezte az idei írótábort. Kiemelte, hogy a beszélgetések, a találkozások, az együtt eltöltött értékes idő tartja életben az irodalmat. A rendezvény házigazdája, Makai Gergely Tokaj -Hétszőlő Szőlőbírtok bírtokigazgatója gondoskodott a vendéglátásról és a méltó hangulatról; borkóstolóval látta vendégül a táborozókat. A megnyitót megelőzően az érkező táborozók és minden érdeklődő részt vehetett az Írótábor szakmai partnerének, a Magyar Művészeti Akadémia miskolci regionális műhelyének Nomád nemzedék című kiállításmegnyitóján. A kiállítást Vidák István nemzetművész, az MMA rendes tagja nyitotta meg a Tokaji Pap Miklós Népfőiskolán. Kiadó: Tokaji Írótábor Egyesület ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.