Tíz éve kapott gyönyörű otthont a magyarországi Szcientológia Egyház
Budapest, 2026. augusztus 10., hétfő - 10 éve nyitotta meg kapuit a Váci úton a Magyarországi Szcientológia Egyház központi szervezete. Vasárnap közel ötszáz szcientológus ünnepelte az évfordulót szertartással, zenével és fényképes videóvetítéssel.
A 80-as évek végén Nagy Tamás Zürichben, Varga Kornél pedig Stuttgartban lépte át az ottani Szcientológia Egyház küszöbét. Később itthon találkoztak, és kezdeményezésükre 1991-ben megalakult a Szcientológia Egyház. A Váci úti épület megnyitása a szcientológia hazai történetének eddigi csúcspontja. A négy emeleten helyet kapott a Mi a szcientológia? bemutatótér, a mindennapi problémákra adott válaszok tanulmányozására szolgáló helyiségek, a lelkészképző és a Kápolna is. A megnyitás óta ezrek, köztük sok nem szcientológus látogató is, megfordult az épületben. A vallási tevékenység mellett drogellenes konferenciák, emberi jogi rendezvények, humanitárius találkozók és holokauszt-emléknap is része a rendezvénynaptárnak. Évente kétszer vallásközi párbeszédet szerveznek, hogy megmutassák: a vallásokban sok a közös, és a békés együttélés nem csupán távoli álom. 2016-ban az ünnepélyes megnyitó alkalmából az Egyház vezetője, David Miscavige a helyszínen köszöntötte az új szervezetet. 10 évvel később a magyar szcientológusok újra összegyűltek. Az ünnepélyes szertartás mellett zene, nosztalgiavetítés és a jövőbeli tervek bemutatása is várta őket. Az ünnepség méltó zárása volt az elmúlt 10 évnek, és remek kezdete a következő tíznek. Kiadó: Magyarországi Szcientológia Egyház ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.