A Móricz- ösztöndíjasok felolvasása
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, 2026. augusztus 12., szerda - A Tokaji Írótáboron idén különösen nagy figyelmet szenteltek a szervezők arra, hogy minél több fiatal mutatkozhasson be. Smid Róbert, József Attila-díjas irodalomtörténész beszélgetett az idei Móricz-ösztöndíjasokkal.
A Tokaji Írótáboron idén különösen nagy figyelmet szenteltek a szervezők arra, hogy minél több fiatal mutatkozhasson be. Smid Róbert, József Attila-díjas irodalomtörténész beszélgetett az idei Móricz-ösztöndíjasokkal. Hegyi Damján Domonkos, Usier Tamara, Veber Maria Magdolna bemutatkozása és felolvasása tette igazán emelkedetté a Rákóczi Pince és Udvarház teraszának különleges hangulatát. Usier Tamara fontosnak tartja, hogy a műveiben a mára szinte elvesztett transzcendens kapcsolódás hitelesen jelen legyen. Belső igénye szerint hívja be műveibe a paraszti világot, a misztériumot, a női lét kifejeződését. Hegyi Damján felolvasása után elmondta, hogy inkább a forgatókönyvírás miatt képi történetekben gondolkodik, ez tükröződik az írásaiban is. Veber Mária a Csikófogat Műhely első csoportjához tartozik. Jó érzéke a szerkesztéshez a műhelymunkák során derült ki, így a szépirodalmi művek alkotása kissé háttérbe szorult, de most ösztöndíjasként újra a szépirodalom hangján, kisprózában mutatja meg tehetségét. Gyermekotthonból indulva a gyermekek kiteljesedésének hiányára, a nehézségekre különös érzékenységgel reagál, ez az érzékenység jelenik megjelenik az írásaiban is. A fiatal hangok jelenléte a tábor lakói számára is új lendületet adott. Kiadó: Tokaji Írótábor Egyesület ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.